kiállítás
Megnyílt az ország legnagyobb Munkácsy-kiállítása Békéscsabán
Megnyílt az ország legnagyobb Munkácsy kiállítása, a Munkácsy 170 című tárlat a békéscsabai Munkács Mihály Múzeumban. A különleges sorsú és tehetségű művész a város legjelentősebb alakja, hiszen majd negyedszázadot töltött Békéscsabán, ahová ezer szállal kötődött. Innen indult és innen jutott el a párizsi szalonokig.
Népszerű a RETRO kiállítás
A hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum kiállítását láthatták az érdeklődők két héten át a debreceni FÓRUM bevásárlóközpontban. A látogatószám azt mutatja, hogy szívesen kalandoztak az érdeklődők az 1970-80-as években. Olyan ikonikus tárgyak idézték meg a ’70-80-as évek hangulatát, mint a vonalas telefon, a SOKOL rádió, a trapper farmer, a pille szék vagy épp egy szódás szifon. Azoknak, akik lemaradtak a kiállításról jó hír, hogy a gyűjtemény egész évben megtekinthető Hajdúszoboszlón, a Bocskai Múzeumban.
Retro Élményközpont – utazzunk vissza az időben
Mondhatnák úgy is: vissza a szocializmus hőskorába! Angol, német és orosz nyelvű dokumentációval a magyarul nem beszélők is élvezhetik a különleges tárlatot. Belépve erre a háromszintes, látványos kiállításra Budapest belvárosában, úgy érezzük, mintha az 1970-es vagy 1980-as évek Magyarországának világába csöppentünk volna. Órákig játszanánk a gombokkal, autóval vezetnénk vagy telefonálnánk, és közben megértjük, hogyan éltek a helyiek több mint 30-40 évvel ezelőtt.
A legnépszerűbb LEGO® művészeti kiállítás végre Magyarországon
Nathan Sawaya elismert New York-i művész élethű szobrokat alkot, amelyekhez csakis LEGO® kockákat használ. Ő az első olyan művész a világon, aki a jól ismert LEGO® kockákat a művészetben használta fel. A kiállítást a CNN a Top 10 kötelezően megnézendő világkiállítás közé sorolta. A kiállításon több mint 100.000 LEGO® kockából épült, lenyűgöző műalkotásokat láthatunk, például Monet híres festményét is életre kelti 3D-ben. A művész szerint az álmok kockáról kockára épülnek, és a LEGO® sokkal több mint egy játék!
A magyar filmtörténet kiemelkedő korszaka elevenedik meg a szentendrei tárlaton
A rendszerváltás utáni évtizedek egyik legjelentősebb hazai filmgyártójává vált, a Muhi András által alapított és vezetett Inforg Stúdióról, alkotásairól szóló nagyszabású kiállítás nyílik szeptember 25-én Szentendrén a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében, valamint a szentendrei P’Art moziban és a debreceni Apolló Moziban az Inforg Stúdió számos filmjét levetítik.
Sokoldalú programok a 125 éves Műcsarnokban!
125 évvel ezelőtt, 1896-ban május 4-én Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Millenniumi Országos Kiállításával nyitotta meg kapuit a Műcsarnok. Érdekes egybeesés, hogy a járványhelyzettel összefüggő intézkedések miatt hosszú hónapokra zárva tartó kiállítóhely éppen május elején, azaz a jeles évforduló napján fogadhatja újra a látogatókat. A nyitás alkalmából nemcsak az aktuális kiállításokat járhatják körbe végre személyesen is az érdeklődők, a szervezők különleges ünnepi programokkal is várják a közönséget.
Riga Motormúzeum – autócsodák a „retro” jegyében
A Riga Motormúzeum Lettországban a világ egyik legnagyobb autómúzeuma, és az egyik legjobb látnivaló a Balti-országokban. A létesítmény több mint 100 autóval rendelkezik a szovjet korszak autóival, amelyek valószínűleg a legérdekesebbek a látogatók számára. Megcsodálhattuk Sztálin vagy Leonid Brežnev járgányait is. Az épület homlokzata pedig egy Rolls-Royce hűtőrácsára emlékeztet, amely 1989-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt és 2016-ban fel is újították. Kötelező látnivaló Rigai városnézéssel egybekötve!
Nemzetközi színházi produkció a Szépművészeti Múzeumban
A Ganymed Goes Europe című színházi produkció a budapesti Szépművészeti Múzeum, a wroclawi Nemzeti Múzeum és a bécsi Kunsthistorisches Museum együttműködésében, valamint az osztrák színházi társulat, a wenn es soweit ist (ha eljött az ideje) rendezésében látható. Szeptember és november között hét alkalommal színészek adják elő a gyűjteményben található egy-egy festményhez kapcsolódó irodalmi szövegeket.
Különleges kiállítás magyar rock relikviákból Békéscsabán
Sokan, sokféleképpen küzdenek a magyar rockkultúra elfogadtatásáért. Volt, aki belefáradt, olyan is akadt, aki huszárosan vágta át a gordiuszi csomót. Zoltán János rock szakíró szerint történtek ugyan pozitív irányú elmozdulások e területen, ám a műfaj mégsem került az őt megillető helyére. A Békéscsabán megnyíló 50 év zene tárlat e régi adósságból igyekszik valamennyit törleszteni.
Aranymúzeum nyílt Budapesten
Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeumban a mai Délkelet-Ázsia 11 államának területéről az ókortól a 20. századig mintegy ezer műalkotás kapott helyet, ezek nagy része aranytárgy. A múzeum Dr. Zelnik István – volt diplomata, ma üzletember és műgyűjtő – nemzetközi viszonylatban is egyedülálló délkelet-ázsiai gyűjteményére épül, mely mintegy 50-60 (!) ezer tárgyból áll.