Kult-Mix

Minden olyan hír, esemény vagy program, amely a többi rovatunkban már nem fért el. Kiemelve a hazai programokat.

Bródy János, hazánk Kossuth -és Liszt Ferenc díjas előadója néhány nappal ezelőtt töltötte be életének 76. évét, melynek apropóján 17 hazai formáció készítette el a saját verzióját az énekes/gitáros/zeneszerző/szövegíró életművének egy-egy klasszikus dalából.

5

A szezonját hivatalosan április 21-én indító Budapest Park a világ megrendítő eseményeit követve úgy döntött, rendhagyó módon egy -1. nappal toldja meg a 2022-es évadot. Április 20-án ugyanis nagyszabású, számos ismert zenészt felvonultató segélykoncerttel készülnek, amelynek teljes jegybevételét a krízishelyzetben is példamutatóan helytálló szervezeteknek ajánlják fel.

5

Idén már az ötödik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválra készül a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett. A pandémia miatt 2021-ben augusztusban került sor a táncfesztiválra, most azonban visszatérnek a hagyományokhoz, és idén ismét áprilisban lesz táncünnep Miskolcon, ahol a külföldi és hazai meghívottak között fiatal, pályakezdő koreográfusok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

5

Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, vendégművészként Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy hidat képezzen a török és a magyar nép között, elősegítve a két ország közti kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok, tudományos együttműködések fejlődését.

5

Szőke Péter Jakab a képi ábrázolás és a szabad művészi alkotás iránti vonzalma fotográfus édesanyja mellett kezdett el formálódni, bontakozni. Évekig építészmérnökként dolgozott, munkája mellett rajzolt és festett, 2006-ban azonban úgy döntött, ezentúl csak festészettel foglalkozik. Március 18-tól látható Szőke Péter Jakab LACUS PELSO - képzelt terek a Sekély tó partján című kiállítása a Pintér Galériában, ami április 1-ig tekinthető meg.

5

A Margitszigeti Szabadtéri Színház 2022-es évadában ismét világsztárokkal és hazai elismert művészekkel találkozhat a közönség! Aida Garifullina, Maria Agresta, Valentina Lisitsa, Francesco Meli, Victor Solomon, Pier Giorgio Morandi, a Béjart Ballet Lausanne, Sümegi Eszter, Bretz Gábor és Kálmándy Mihály. Tosca és Attila opera, Kőszívű – A Baradlay- legenda, Elisabeth, Mozart! musical, Mária evangéliuma, Esthajnal lemezbemutató, Pink Martini koncert. És ez nem minden!

5

Meghívott sztárvendégként az eredeti, Párizsban bemutatott darabban Rómeót és Júliát megszemélyesítő világsztárok, Damien Sargue és Cecilia Cara is elénekelnek egy-egy dalt és egy közös duettet. A 2019. szeptemberi dupla előadás sikerét és a korlátozások miatt háromszor is elhalasztott előadást követően a tervek szerint utolsó alkalommal lesz látható, április 14-én az Arénában a világirodalom legszebb szerelmes története.

5

Ami a popzenekarokat illeti, a visszatérések mindenképp hasznosak, különösen az egykori fiúbandáknak. 2018-as után az ír négyes ismét hallat magáról, az új albummal, a Wild Dreams-szel. Shane Filan, Markus Feehily, Kian Egan és Nicky Byrne már egy ideje felnőtt férfiak, de legújabb kiadványuk azt mutatja, hogy még van helyük a popszakmában.

5

Másfél hónap alatt a második váróját nyitja meg a Plaza Premium Lounge a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amellyel összesen kilencre nőtt a prémium szolgáltatásokat kínáló várók száma a budapesti repülőtéren. Az új, 200 négyzetméteres létesítményből kivételes kilátás nyílik a futópályákra, valamint zuhanyzási lehetőséget is kínál az utasoknak, zónákra osztott területén 65 kényelmes kanapét és széket kínál, illetve külön könyvtár szekcióval és zuhanyzóval is rendelkezik.

4

A világhírű zongorista-zeneszerző nemrég csatlakozott a Universal Music művészei közé: az új együttműködés során megjelenő első lemeze pedig egy válogatás lesz, The World of HAVASI címmel. Ezen az olyan közönségkedvencek, mint a The Road, a The Duel, vagy a Freedom mellett egy új, eddig soha nem hallott dal is szerepel majd.

5