komolyzene

Klasszikus dallamok modern stílusban – a Fourtissimo számára a zene a lényeg, műfaji kötöttségek nélkül

A kvartett a zenén keresztül kommunikál közönségével, a stílus vagy műfaj nem fontos, a muzsika szeretete sokkal inkább. Koncertjeik népszerűek új zenei anyaguk még idén megjelenik.Leginkább a jelenről és a jövőről beszélgettünk velük.

Tovább

Emlékezetes pillanatok és ezekhez kapcsolódó művek a zenekar életéből

A születésnap mindig remek alkalom arra, hogy ünnepeljünk. Idén a komolyzene kiválóságaira is emlékezünk a népszerű zeneművekkel, hogy így ismét felfedezzünk egy régi alkotást vagy magát a zeneszerzőt. A „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekart is ünnepeljük június 20-án az Óbudai Társaskörben, amely (a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018-2020 cím birtokosa, egyben) hazánk folyamatosan fejlődő fiatal formációja, több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, a főváros és Európa rangos helyszíneinek meghatározó szereplője.

Tovább

Gül Baba életét bemutató szimfonikus költemény világpremierje a török Elnöki Szimfonikus Zenekar előadásában - magyar művészek közreműködésével

Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, vendégművészként Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy hidat képezzen a török és a magyar nép között, elősegítve a két ország közti kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok, tudományos együttműködések fejlődését.

Tovább

Felkavaró zenei est a világhírű csellóművésszel Budapesten

A tavasz a megújulás évszaka a kemény és hideg tél után. Fenyő László közreműködésével az Anima Musicae Kamarazenekar is egyfajta zenei újdonságot hoz el a komolyzene szerelmeseinek a Budapest Music Centerbe a 2022. március 18-i koncerttel, amely stílusosan A mélység hangja címet kapta. A csaknem kétórás zenei utazás az olasz zeneművek köré épül.

Tovább

Händel: József és testvérei – Különleges barokk oratórium bemutató a Zeneakadémián!

Händel zeneművei mindig is különleges élményben részesítették közönségüket. 2021. december 9-én egy bibliai történet ősbemutatójának lehetünk részesei a Zeneakadémián (angol nyelven, magyar feliratozással), ahol Balogh Eszter alakítja Józsefet egyedi hangú mezzoszopránként. A barokk előadásokban egyáltalán nem volt szokatlan, hogy nők férfi szerepekben énekeltek, vagy kontratenorok női karaktereknek kölcsönözték a hangjukat. Ebből adódóan az előadás korhű, és nem csak a korabeli hangszerek vonatkozásában.

Tovább

A búcsúkoncert

A búcsúkoncert Hollywood legnagyobb színészei közül kettőnek is igazi jutalomjátékot kínál. Az Oscar-díjas Christopher Walken és Oscar-díjas Philip Seymour Hoffman karrierjük egyik legjobb alakítását nyújtják. Walken és Hoffman játszótársa a filmben a kétszeres Oscar-jelölt tehetség, Catherine Keener, valamint a fiatal brit színésznő, Imogen Poots. A zenét a Twin Peaks tévésorozat révén méltán világhírűvé vált Angelo Badalamenti szerezte.

Bemutató: 
csü., 2013/06/20
Rendező: 
Yaron Zilberman
Szereplők: 
Christopher Walken, Philip Seymour Hoffman, Catherine Keneer, Mark Ivanir, Imogen Poots
Forgalmazó: 
Vertigo Média

Tovább

Fergeteges hangulatban köszöntötték Mága Zoltán és barátai az újévet

Több ezer emberrel együtt köszöntötte az újévet Mága Zoltán hegedűművész hagyományos, január elsejei koncertjén. Ünnepi beszédében beszélt a zene erejéről, hogy egy kis összefogással, odafigyeléssel jobbá lehet. A hegedűvirtuóz és sztárvendégei által előadott ismert, közkedvelt melódiák fergeteges hangulatot varázsoltak a teltházas Arénába.

Tovább