interjú

Csuja Imre: „Szenvedélyesen szeretem a verseket”

Csuja Imre a Balaton déli partján vonult önkéntes karanténba, és saját bevallása szerint egész tűrhetően viseli a jelenlegi helyzetet. Bár a színház nagyon hiányzik neki, a versmondásról szerencsére nem kell lemondania, ami azért is fontos a számára, mert gyerekkora óta rajong a költészetért. Az ország egyik legnépszerűbb színésze örömmel közreműködött a népszerű karanténsorozatban, miközben nagyon várja, hogy Pajkaszeg polgármestereként is újra a kamerák elé álljon. Addig pedig igyekszik kihasználni az időt, hogy végre kedvére kertészkedhessen.

Tovább

Scherer Péter: „Hiszek abban, hogy a színház ereje zsigerileg tud hatni”

Scherer Péter az utóbbi tizenöt-húsz évben folyamatos hajtásban élt, és ki sem látszott a munkából. Azonban a koronavírus járvány miatt – a kollégáihoz hasonlóan – egyik percről a másikra színházi munka nélkül maradt. Pepe saját bevallása szerint igyekszik hasznosan tölteni a kényszerszabadságot, és kihasználni az időt, hogy lazíthat egy kicsit. Közben meg alig várta, hogy elinduljon az Apatigris című vígjátéksorozat, amelyben a címszerepet játssza.

Tovább

Falusi Mariann: "semmit sem csinálnék másképp!"

Falusi Mariann, Artisjus-díjas magyar dzsesszénekes, a legendás Pa-dö-dő együttes meghatározó tagja, rádiós- és televíziós műsorvezető és színésznő. 2020. május 7-én a Budapest Kongresszus Központ színpadán ad koncertet. A különleges este a sokat mondó „Darabjaim” címet kapta. Mariann vidám személyiség és megszállott utazó is. Közelgő koncertje kapcsán beszélgettünk vele. Az interjú kérdéseit részben olvasóink állították össze!

Tovább

Kovács Patrícia: „A vígjáték talán a legnehezebb műfaj”

Kovács Patrícia meglehetősen sűrű időszakon van túl: a népszerű színésznő ősz eleje óta forgat a TV2 napi sorozatában, a Mintaapák-ban, közben december elején színházi bemutatója volt, emellett havonta 25 előadásban játszik. Most viszont egy ideig nem vállal új színházi munkát, és nemcsak azért, mert elfáradt az elmúlt hónapokban, hanem mert, ahogy ő fogalmaz, nem szeretne kimaradni a saját életéből.

Tovább

Schell Judit: „Egy ideje már bátrabban állok az új megmérettetések elébe”

Schell Judit 7 évvel ezelőtt szerződött a Thália Színházhoz, az előző évadtól pedig a teátrum művészeti vezetőjeként is tevékenykedik. Mindeközben a mostani szezonban már a második premierjére készül, méghozzá egy ősbemutatóra, amelyben egyetlen női szereplőként lép színre a hét fős férfikoszorúban... A népszerű színésznő emellett büszkén mesélt a Télikertről, meg arról is, hogy január elején ismét egy a szívének kedves „jutalomeste” vár rá, ugyanis vendégként énekel majd egy nagyszabású jubileumi koncerten...

Tovább

Varga Izabella: „Élvezem, hogy ismét az álmaimra koncentrálhatok”

Varga Iza korábban, hol a Barátok közt-ről mesélt többet, hol a gyerekkoráról és az imádott családjáról, hol pedig arról, hogy elszánt egyetemistaként andragógia szakra jár, és diplomás coach-nak tanul. Ezúttal egy színházi munka kapcsán találkoztunk, merthogy a Gödöllői Királyi Kastélyban nemrég mutatták be a Léda c. színdarabot. Címszerepben a népszerű színésznővel, aki most a tőle megszokott hittel és lelkesedéssel osztotta meg velem az előadással kapcsolatos gondolatait, érzéseit.

Tovább

Halasi Dániel: "Nagyszabású musical a Kincses sziget, korrekt csapatmunkával!"

Dániel édesapja Halasi Imre rendező. Gyerekszínészként kezdte a pályát, szinkronizálással is foglalkozott. A drámatagozatos gimnázium után a Keleti István Szakközépiskolában, és a Pesti Magyar Színház stúdiójában tanult (2006-2008). Szerepelt az Életképek és Presszó c. alkotásokban is. A Kincses sziget c. darabban a legmodernebb és elérhető színházi technikát használják, hogy minél erősebb hatások érjék a nézőket a maradandó élmény érdekében.

Tovább

Csiby Gergely: „Szerencsés helyzet, hogy sok mindennel foglalkozhatom”

Az idei év komoly változást és egyben örömteli fordulatot hozott Csiby Gergely szakmai életében, ugyanis a fiatal színművész már a Pesti Magyar Színház társulatát erősíti. Ráadásul egy különleges bemutatóval kezdte az évadot, most pedig már a következő premierjére készül, merthogy egy vendégszereplés is színesíti a szezonját. Így bőven volt miről beszélgetnünk...

Tovább

László Boldizsár 50 éves lett: évforduló idén, nagyszabású koncert jövőre!

László Boldizsár idén ünnepli 50. születésnapját, a jeles alkalomból 2020. Január 6-án, Boldizsár-napon az Erkel Színházban ad nagyszabású koncertet. Sokak meglepetésére azt a műfajt célozza meg, amelyet az utóbbi tíz évben nem, vagy alig hallhattak tőle: az örökzöld jazz-, és a szving világát. Mint mondta a koncert után "visszatér" az opera világába. Ez az évforduló azonban jó alkalom volt egy beszélgetésre. Természetesen a folytatás is szóba került.

Tovább

Oszvald Marika: Az örök komika, aki mindig jókedvű!

A mindig vidám színésznő jelenleg a november 22-én bemutatásra kerülő János Vitéz zenés játékra készül, ahol a Banya szerepe találta meg. Korábban - Szegeden - volt ő Iluska is. A sikeres pályájáról, a boldogságról és természetesen jövőbeni terveiről is beszélgettünk vele!

Tovább