interjú

Jéger Zsombor: „Szeretek nevettetni, de jólesik néha átélni mélységeket!”

Mi a közös Ezra Miller, Timothée Chalament, Donald Glover vagy Ansel Elgort színészekben? Mindegyik a fiatal magyar színész, Jéger Zsombor hangján szólal, aki elég régóta az Örkény Színház társulatát erősíti és a kereskedelmi televízióban is szerepet kapott a Tanár, illetve a legutóbbi a Séf meg a többiek sorozatokban. Jelenleg pedig a Szecsáni jóember darabban szintén láthatjuk Zsombort.

Tovább

Lengyel Tamás: „Örülök, hogy ebben a műfajban is kipróbálhatom magam”

Lengyel Tamás a tavalyi nyarat végigforgatta, ami után teljes erőbedobással, de a szokásosnál jóval nagyobb izgalommal készült a decemberi színpadi bemutatójára. A népszerű színész ugyanis „apanevelésre” adta a fejét, és saját élményekkel tarkított különleges kurzusát egy igazán szórakoztató önálló est keretében tartja az érdeklődő és kikapcsolódásra vágyó kezdőknek és haladóknak.

Tovább

Wunderlich József: „A zenéléssel együtt teljes az életem”

Wunderlich Józseffel a Bella Figura című komédia főpróbahetében egyeztettünk először az interjút illetően. Végül a premier után találkoztunk. A Vígszínház művészének bőven volt miről mesélnie. Az aktuális munkákon túl a zenélés varázsáról, a munka és a családi élet összehangolásáról és Józsi készülő lemezéről is beszélgettünk. A végén pedig a népszerű színész, zenész még azt is elárulta, hogy a hároméves kislányának melyik a kedvenc hangszere.

Tovább

Ullmann Mónika: „Rengeteg energiát kapok a közönségtől”

Ullmann Mónika le sem tagadhatná, mennyire örül annak, hogy szeptembertől a színházi élet visszatért a régi kerékvágásba. A népszerű színésznő szabadúszóként több teátrumban is játszik, méghozzá a szívének különösen kedves előadásokban. Emellett minden nap alig várja, hogy a kamerák elé állhasson Makkosszálláson, merthogy időközben elindult a Keresztanyu harmadik évadának a forgatása.

Tovább

Dusa Tibor: "A vígjáték áll hozzám a legközelebb"

Ebben a nehéz helyzetben egyre több saját költségvetésű film készül, szponzorok és nagyobb marketing nélkül. A Pecakúra vígjáték is teljesen önerőből készült. Hogy mennyire éri meg, arra Dusa Tibor rendező-producer részletesen kifejti, a végső vélemény meg a nézői. A debreceni székhelyű Render Media filmgyártással, illetve videoklip készítéssel foglalkozik, tehát hazai pályán mozog.

Tovább

Alföldi Róbert: „A fiatalok hatalmas indulata érdekel”

Alföldi Róbert, aki A csárdáskirálynővel, a Mágnás Miskával, az István, a királlyal és a Hegedűs a háztetőnnel is óriási sikert aratott az utóbbi másfél évtizedben a Szegedi Szabadtéri Játékokon, most a klasszikussá lett népszerű musicalt, a West Side Storyt rendezi a Dóm téren. A szerzőhöz, az amerikai zenei élet fenegyerekéhez, a legendás karmesterhez, komponistához, Leonard Bernsteinhez karakterben, művészi habitusban is hasonlító színész-rendezőt leginkább az izgatja a New Yorkban játszódó darabban, hogy mitől van a fiatalokban hatalmas indulat.

Tovább

Ónodi Eszter: „Teljesen más élmény egy zenekar élén létezni, mint egy színházi előadásban”

Bár színházi munkák tekintetében Ónodi Eszter mögött is ínséges hónapok állnak, a népszerű színésznő zenei téren igyekezett kihasználni a karanténidőszak adta megnövekedett szabadidőt, és ma már saját zenekarral büszkélkedhet. Ami pedig a jelenlegi elfoglaltságait illeti: Eszter a napokban egy különleges premierre készül az Operaházban, ami után a készülő albumuk felvételére fog összpontosítani. Közben több koncerten is részt vesz, és alig várja, hogy a csapatával végre közönség előtt is felléphessen.

Tovább

Börcsök Olivér: „Mozgalmas nyár elé nézek”

Börcsök Olivérrel 2014 nyarán egy zalai színjátszó táborban találkoztam először, és már akkor is úgy gondoltam: erre a tehetséges, rokonszenves srácra nagy jövő vár. A most huszonkét éves fiatalember a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves növendékeként jelenleg több színházi produkcióban is szerepel, egyben éppen próbál, és nemrég filmbemutatója is volt. Pályakezdésről, az elmúlt hónapok fontos és örömteli munkáiról beszélgettünk, és Olivér szívbemarkolóan mesélt egy számára nagyon fontos személyről, akit idén januárban veszített el.

Tovább

Rohonyi Barnabás: "Nem vagyok egy búsongó ember!"

Rohonyi Barnabás mint végzős hallgató, az SZFE-vel kapcsolatban többször szerepelt a nyilvánosság előtt. Szerinte egy színházi darabnál a kihívás a legfőbb mozgatóerő. Ismert szinkronhang a Netflixen futó Szexoktatás c. sorozatban, az ő hangján szólal meg a Halálos Iramban c. film egyik karaktere és kilátásban van egy Marvel mozi. Van tehát teendője bőven, igaz, mint mondja nem szokott unatkozni.

Tovább

Zoltán Áron: „Tele vagyok saját tervekkel!”

Még 30 éves kora előtt kapta meg a Junior Príma díjat, szakmai gyakorlatát budapesti lévén Miskolcon töltötte majd a Vígszínház legtöbbet foglalkoztatott színésze lett. A musical-rajongók pedig Barabásként ismerik a Pál utcai fiúk darabból. Még a korlátozások előtt hozta létre a VerShaker projektet kihasználva streaming nyújtotta lehetőségeket. Mindezek mellett a fiatal színésznek vannak tervei, nem vár tárt karokkal a megkérésekre.

Tovább