Csuja Imre

Igazi nagy nevekkel forog a Nagykarácsony c. vígjáték!

Már javában forog a Nagykarácsony című új magyar romantikus vígjáték. Az alkotók sztárparádéval készülnek a 2021-es karácsonyi moziszezon egyik sikervárományos filmjére. Többek között olyan nagyszerű színészeket láthat majd a közönség a mozivásznon, mint Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre és Szerednyey Béla. A film 41 naposra tervezett forgatása március közepéig tart.

Tovább

Csuja Imre: „Szenvedélyesen szeretem a verseket”

Csuja Imre a Balaton déli partján vonult önkéntes karanténba, és saját bevallása szerint egész tűrhetően viseli a jelenlegi helyzetet. Bár a színház nagyon hiányzik neki, a versmondásról szerencsére nem kell lemondania, ami azért is fontos a számára, mert gyerekkora óta rajong a költészetért. Az ország egyik legnépszerűbb színésze örömmel közreműködött a népszerű karanténsorozatban, miközben nagyon várja, hogy Pajkaszeg polgármestereként is újra a kamerák elé álljon. Addig pedig igyekszik kihasználni az időt, hogy végre kedvére kertészkedhessen.

Tovább

John Lennon előtt tiszteleg, Csuja Imrével zenél Czutor Zoltán

Társművészeti produkciókra készül Czutor Zoltán. A Nyers, a Belmondo, a CzutOrchestra és a CzutorBorsók zenekarok frontembere Csuja Imre és Vecsei H. Miklós színművészekkel zenés-verses esteken lép fel, legnagyobb példaképe, John Lennon előtt tiszteleg a Beatles alapítótagja születésének 80. és halála 40. évfordulója emlékére, valamint rendhagyó tárlatvezetést tart a Szépművészeti Múzeumban.

Tovább