Chicago musical Miskolcon Szinetár Dórával

A mű a világ musicalirodalmának egyik legtöbbet játszott darabja, melyből 2002-ben több Oscar-díjjal jutalmazott film is készült. A musical népszerűségét a jazz, a revü és az amerikai showbiznisz legjobb hagyományait ötvöző zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitású témájának is köszönheti. Október végétől a Miskolci Nemzeti Színház műsorán a világsikerű darab.

A húszas évek Chicagójában játszódó történet kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeb-lét.

A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának, énekkarának és tánctagozatának részvételével készült előadás két női főszerepében Szinetár Dórát és Ullmann Mónikát láthatják, Billy Flynnt Harsányi Attila, Amos Hartot Görög László alakítja.

Értékelés: Nincs Átlag: 4.3 (3 szavazat)