A sikeres amerikai és angliai turnét követően Magyarországra érkezik a West Endről és a legendás Royal Albert Hallból a díjnyertes „Queen of the Night Show”, amely Whitney Houston örökségét ünnepli. Az előadás 2024. október 18-án és 19-én az Erkel Színházban, október 20-án pedig...
A rendezvény minden korosztály számára kínál izgalmas családi és gyermekprogramokat, ingyenes koncerteket, kulináris élvezeteket, különleges halételeket, valamint egy izgalmas Fish Food versenyt. Az őszi szezon egyik legszínesebb és élményekkel teli eseménye Siófokon várja a látogatókat, ahol...
A Monte Cristo grófja című musical első bemutatójára 2011-ben került sor a Békéscsabai Jókai Színházban, Szomor György zenéjével, dalszövegeivel és rendezésében, Pozsgai Zsolt színpadi adaptációjában. A Budapesti Operettszínház produkcióját Vincze Balázs állította színpadra, aki...
A szerző apró, pontos megfigyelései az emberi viszonyokról, az életünkben való ügyetlen, téblábolásról, egyszerre tragikomikusak és bizsergetik meg az ember szívét. Ne higgy a látszatnak, üzenik halkan, és főképp ne higgy a boldogtalanság látszatának. Mert ha változtatni nem is mindig tudunk sorsunkon, megpróbálni azért lehet, sőt erősen ajánlott. A megindító történetektől az abszurd írásokon át egészen a gonosz tréfákig olvashatunk Rényi Ádám felnőtt mesekönyvében.
A színész-rendező a filmvilág egyik élő legendája, aki az amerikai filmtörténetben maradandót alkotott. Ezzel együtt a Marc Eliot által írt kötet őszinte ugyan, de nem hivatalos életrajz. Látszik, hogy a szerző korrekt kutatómunkát végzett, viszont semmi rendkívülit nem írt, amit a filmrajongók már ne tudnának. Eastwood életművét bemutatja, kiemelve a legfontosabb filmjeit, mégis olyan érzésünk van, mintha egy 410 oldalas filmmagazint lapozgatnánk.
Miért más az otthoni, mint az irodai munkavégzés? Hogyan tanuljunk meg szüneteket tartani és szabadságra menni? Miként válhatunk hatékonyabbá a megfelelő napirend segítségével? A szerző, Rebecca Seal pontosan tudja a válaszokat. A jelenlegi helyzetben mindenképpen előnyös, ha a „home office” munkavégzést választjuk! Ebben a humoros és olvasmányos kötetben tudományos kutatások és rutinos egyedül dolgozók beszámolói alapján Rebecca megvizsgálja, hogyan hat munkavégzésünkre és szervezetünkre,...
Megérkezett hazánkba a bestseller romkom, amelynek kiindulópontja, hogy az Egyesült Államok 2016-ban női demokratát választott az elnöki székbe. A regény az elnök fia, a „First Son” Alex Claremont-Diaz és Henry brit királyi herceg titkos romantikus kapcsolatát mutatja be. A szerző, Casey McQuiston az internet gyermeke, és ez jól látszik az ízig-vérig mai történeten. Ha minden igaz, az Amazon Studios filmet is forgat a regényből, amelynek jogait már megszerezte.
A teák nem csak színes dobozok az élelmiszerbolt polcain: érdemes többet tudni róluk, és lehetőleg megkóstolni minél több félét. Ez a különleges kalauz sok érdekességet, útmutatást, ötletet és alapvető ismeretet kínál a tea szerelmeseinek. A rutinosak és a kezdők számára egyaránt jól jöhetnek az efféle hasznos tudnivalók. A könyv írója az elmúlt évtizedet utazással töltötte, több mint 50 országban járt, és mindenhol megismerkedett a teázás hagyományaival.
A könyv célja egyfelől az ismeretterjesztés, másrészt, hogy beteljesítse az emberek szokatlan, rendkívüli, izgalmas és titokzatos iránti vágyát. Emellett ahhoz is szeretné hozzásegíteni az olvasókat, hogy ahelyett, hogy maguk merészkednének e veszélyes területekre, és fogyasztanának online bűnügyi tartalmakat, inkább a kötetből ismerjék meg, milyen típusú bűncselekményeknek, videóknak és veszélyes fájloknak ad otthont ez a világ.
A repülést emberek milliói tartják zavaró, kényelmetlen vagy akár lenyűgöző élménynek. Patrick Smith, a sokat látott pilóta - 14 évesen kezdett repülőórákat venni - azonban segít szétválasztani a tényeket a mítoszoktól, és mindent elárul, amit csak tudni szeretnénk a légi közlekedésről. A közel 400 oldal tartogat izgalmakat még így a földön maradva is! Mindezek mellett a repülés alapjait is érthetően elmagyarázza a szerző, és bepillantást nyerhetünk az utasszállítás és a légitársaságok...
Ez a nagyszerű kötet kötelező minden rajongónak és a Marvel-filmek kedvelőinek. Aki már ismeri a filmes univerzumot, annak ez a kiadvány nélkülözhetetlen. Fedezzük fel Wakandát, vagy ismerjük meg Doctor Strange történetét, illetve utazzunk el a mesés Asgard birodalmába, ahol megismerjük Thort és családját. Mindezek mellett ez a nagyszerű könyv – 211 oldalon - remek felkészítést ad a következő Marvel-filmes fázishoz (pl.: Örökkévalók).
A Rómeó és Júlia minden bizonnyal a világ legismertebb szerelmi története. Mozart a világ legismertebb „csodagyereke”. A 2019-es tűzvészben csaknem leégett párizsi Notre-Dame a világ legismertebb temploma…KERO, azaz Kerényi Miklós Gábor pedig igen népszerű és elismert rendező, a botrányoktól függetlenül a legjobb teátrummá tette az Operettszínházat. Számos műfajban pedig remek előadásokat – a fentieken kívül – köszönhetünk neki. Könyve – színes archív és előadásfotókkal illusztrálva...
A kötet címe Zöldlámpa, és igazi lélekemelő karácsonyi ajándék: azt üzeni, ha elkezdünk zöld lámpát adni másoknak, egyszercsak azt veszük észre, hogy mi is egyre többet kapunk. Iigazi simogatás a léleknek, még akkor is, ha néha kiméletlenlenül őszinte. Pont, mint egy lökhárító-matrica, ami az arcunkba nyomja az igazat. És megmutatja, hogyan szlalomozzunk a boldogság felé az élet autópályáján.