Mesék mindenkinek

Magyar cím: 
Meseország mindenkié

Számos olyan topik bukkan fel a könyvben, amik a hagyományos népmesékben is megtalálhatóak, csak sokkal kevesebb teret kapnak: válás, mozaikcsaládok, örökbefogadás, bántalmazás, kisebbségi kultúrák, és LMBT+ identitások. Sokfélék, ahogy mi mindannyian nem vagyunk egyformák. Fontos megjegyezni, hogy ahogy a klasszikus mesék, ezek a történetek sem gyerekeknek, hanem minden korosztálynak szólnak. Különleges mai modern, és újraértelmezett sztorikat olvashatunk.

„Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.”
(Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes)

A kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új – teljesen amatőr - alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között roma Pöttöm Pannával, meleg Hamupipőkével, sárkányölő pincérlánnyal, háromfülű nyúllal, mélyszegénységből, bántalmazó családból érkező és örökbefogadott gyerekhősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss mesefeldolgozásai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.

A történeteket főleg az olvasás fontossága miatt nem részletezzük, mert sajnos manapság nagyot keveset olvasunk, ezt még inkább hátráltatja a folyamatosan fejlődő digitalizáció. A közös ezekben a mesékben, hogy a történetek végére a mesehősök egytől egyig önmaguk lehettek és senki sem ítélkezett felettük, bátran vállalták önmagukat, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak...
A valóságban pedig nagyon fontos, hogy ne ítélkezzünk azonnal, hanem nézzünk utána adott szituációnak vagy problémának, ha az összetartozás hiányzik, legalább figyeljünk oda másokra és egy pillanatig se gondoljuk, hogy mi minden felett állunk. Ugyanis, ha magunkba nézünk, rájövünk, hogy nem vagyunk tökéletesek!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)