dráma
Élet
A Deadpool írópárosa és Ryan Reynolds újra együtt dolgozik, de most bevonták Jake Gyllenhaalt és a legutóbbi Mission: Impossible bombázóját, Rebeca Fergusont is.
Oroszlán
Saroo Brierley hihetetlen, de igaz történetét, amelyet könyv formájában is feldolgozott, Luke Davies írta filmre és Garth Davis rendezésében kerül a mozikba.
Ez csak a világ vége
A cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját nyerte. Magyarországon a Jameson Cinefest filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be.
A Testről és Lélekről
Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád?
Az alapító
Az alapító című életrajzi ihletésű film a világszerte több ezer gyorsétteremmel rendelkező hálózat, a McDonald's atyjának, Ray Kroc történetét mutatja be.
Holdfény
A film háromrészes narratívában mutatja be egy nehéz sorsú srác életét. Az afro-amerikai fiúnak először a gyermekkora, majd kamaszkora, végül pedig ifjúkora kerül bemutatásra. Sikerül átvészelnie a drogokkal átitatott Miami belvárosi életmódját, a szerelem is rátalál, és végül esélyt kap arra, hogy változtasson az életén.
Brazilok
Még soha nem játszott együtt egy filmben ennyi magyar sztárszínész. A celebválogatott a fiatal főszereplők mellett, elsöprő zene kíséretében valószínűleg az év legpörgősebb, legvidámabb filmjét készítette el.
Kincsem
A Valami Amerika és Magyar vándor rendezőjének új, romantikus kalandfilmje fantasztikus szereposztással.
A sötét ötven árnyalata
Jamie Dornan és Dakota Johnson visszatér Christian Grey és Anastasia Steele szerepében A sötét ötven árnyalatában, amely a világsikerű „Ötven árnyalat” trilógia második része. Az első film világszerte több mint 560 milló dollár bevételt hozott.
A régi város
A már két alkalommal Oscar-díjra jelölt Kenneth Longeran író-rendező új filmje dráma és humor határán egyensúlyozik. Megható történet nagyszerű színészek és magával ragadó forgatókönyv segítségével elmesélve.