szórakozás

Magyar és nemzetközi filmekkel indul a Cinema City Filmünnep

Idén november 3 – 6. között, a Vodafone támogatásával rendezi meg a Cinema City a Filmünnepet. A négy nap során minden fővárosi és vidéki moziban a 2D előadásokra 1100 forintba kerül a mozijegy, a 3D és az IMAX 3D vetítésekre pedig 1300 forintért válthatunk majd belépőt (plusz szemüveg). Nemrég emeltek árat, szóval érdemes lesz kihasználni ezt a pár napot!

Tovább

Édes-keserű diabetológiai ismeretterjesztő mű Budapesten

A november 4-én bemutatásra kerülő előadás ötlet és szövegkönyvét Dr. Károlyi Hortenzia diabetológus-belgyógyász szakorvos jegyzi, zenéjét szerezte Döme Zsolt. Az Édes-keserű (Kongresszusi Központ) "keresztapja" Bodrogi Gyula. Tudományos szakértői: Prof. Dr. Halmos Tamás az MTA doktora, a MDT örökös elnöke, Dr. Blatniczky László PhD., Dr. halmos Tamásné Eszter, edukációs szaktekintély. Főbb szerepekben: Bencze Ilona, Bodrogi Gyula, Csonka András, Kautzky Armand, Kovács Áron, Pásztor Virág, Varga Izabella, Voith Ági, Fehér Adrienn, Horányi Juli, Jónás Andi. Az élményt Csontos Balázs fény-játéka, Barta Viki és Duda Éva modern koreográfiája, Horányi Juli jelmezei, Bátonyi György díszletei teszik teljessé. Lendvai Zoltán rendezésében.

Tovább

Őszi csodák a nyár fővárosában Siófokon

Siófokra is elérkezett a selymesen melegítő napsugarak, a színes falevelek, a kellemes séták, kirándulások, hamisítatlan őszi ízek, gasztroélmények, kulturális programok és a feltöltődést nyújtó, igazi őszi pihenés ideje. Siófok a nyüzsgő fesztiválok, forró strandolások és a rekordokat döntő idei nyári szezon után is ezernyi élménnyel várja a feltöltődni vágyó látogatókat.

Tovább

Neoton retro buli az Arénában

A Neoton Famíliai sztárjainak az október nem a legjobb hónap, ha azt nézzük, hogy eredetileg 2 éve lett volna a koncert, majd törölni kellett kétszer is a pandémia miatt. Azonban a remény ott van és bízzunk benne, hogy idén október 22-én este 8 órakor a Holnap hajnalig amolyan Best of koncert részesei lehetünk. A folyamatosan turnézó Neoton, vagyis Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János „Öcsi”, illetve Lukács Andrea, Lukács László és Éva fia, Heatlie Dávid mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Budapest Sportaréna a Neoton-slágerektől legyen hangos!

Tovább

Márkamúzeum London – Nosztalgikus utazás a reklám hőskorába

A Museum of Brands a viktoriánus korszaktól napjainkig gyűjti össze a márkacsomagolásokat és reklámokat, és mindezeket egy magával ragadó, szórakoztató és nosztalgikus kiállításon mutatja be. Megismerhetjük a közkedvelt márkák történetét, hogy ezek hogyan fejlődtek a technológiai fejlődéssel párhuzamosan, miként reagáltak a társadalmi változásokra, és hogyan befolyásolták azt, ahogyan mi látjuk és tapasztaljuk a világot.

Tovább

Olivér! - Egy árva fiú csodálatos története

Az Oliver! musicalt Charles Dickens világhírű regénye ihlette. Az író a kis Olivér alakjában az emberi jóság örök érvényű elvét akarta bemutatni, amely minden gonosszal szembeszáll, és a végén teljes győzelmet arat. Lionel Bart világhírű musicaljét 1960-ban mutatták be a londoni West Enden. A Magyar Színházba most Szente Vajk hozta el ezt a különleges előadást, amelynek jelmezeiről Kovács Yvette Alida, a koreográfiáról pedig Túri Lajos Péter gondoskodott, a főszerep természetesen a gyerekszínészeké.

Bemutatja: 
Pesti Magyar Színház

Tovább

Világsztárok és hazai kedvencek, sokszínű programkavalkád a Margitszegeten!

A Margitszigeti Szabadtéri Színház 2022-es évadában ismét világsztárokkal és hazai elismert művészekkel találkozhat a közönség! Aida Garifullina, Maria Agresta, Valentina Lisitsa, Francesco Meli, Victor Solomon, Pier Giorgio Morandi, a Béjart Ballet Lausanne, Sümegi Eszter, Bretz Gábor és Kálmándy Mihály. Tosca és Attila opera, Kőszívű – A Baradlay- legenda, Elisabeth, Mozart! musical, Mária evangéliuma, Esthajnal lemezbemutató, Pink Martini koncert. És ez nem minden!

Tovább

Miért más a Dear Evan Hansen filmzenéje, mint a Broadway-en játszott dalai?

Stephen Chbosky Dear Evan Hansen című filmadaptációja, mely az azonos nevű Broadway-show alapján készült, gyönyörű dalokat tartalmaz. A film ugyan elkerülte a hazai mozikat, a soundtrack viszont igazi kincs a rajongók számára. Újra meghallgathatjuk a musical legikonikusabb betétdalait, míg néhány új dallal is találkozunk, melyeket a mellékszereplőkre építettek. A Dear Evan Hansen betétdalait a híres zenei duó, Benj Pasek és Justin Paul jegyzik.

Tovább

33 éves a Padlás!

A padlás – a magyar színháztörténetben egészen kivételes módon, 1000. előadásához érkezik idén november végén! A 33 évvel ezelőtt bemutatott előadás tartja a magyar szerző által írt és hazai szereplő gárdával, magyarul játszott musical mennyiségi rekordját.

Tovább

Mely nyerőgépekkel érdemes játszani Magyarországon?

A kérdés nem éppen olyasmi, ami nap, mint foglalkoztat minket, de ha belegondolunk, akkor van azért létjogosultsága. Az elmúlt években történt események miatt megnőtt az online nyerőgépek felhasználóinak száma, és úgy fest, hogy más okból ugyan, de leszünk mi még otthonmaradásra kárhoztatva. Emiatt aztán érdemes lehet megnézni, hogy valaki, aki most kezdi a kaszinózást, milyen nyerőgépeket próbálhat ki. Pontosabban arra keressük a választ, hogy hogyan lehet kiválasztani a legjobb nyerőgépet!

Tovább