A Madagaszkár egy jó hangulatú, vidám musical

A Pesti Magyar Színház igazán szórakoztató és mesés előadást választott, és a musical közben vagy végen tényleg „riszálunk” vagyis mozgunk, korosztálytól függetlenül. A díszlet és jelmez Kovács Yvette Alida profi munkája, a zenei betétekért Szemenyei János a felelős, a fontosabb szerepekben Pásztor Ádám, Pavletits Béla, Szatmári Attila és Fillár István látható. Aki szerette az animációs filmet, akkor tudja, hogy mire számíthat.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Broadway-színvonalú zenés kalandot sikerült összehoznia Gémes Antos rendezőnek és a stábnak!

Alex, az oroszlán és állatkerti barátai nagy kalamajkába keverednek, amikor Marty, a zebra, a pingvinek segítségével megszökik a New York-i Central Park állatkertjéből. Barátaik az első döbbenet után útra kelnek, hogy megkeressék, ám a betondzsungelben mászkáló víziló, oroszlán és zsiráf nem kevés feltűnést keltenek. A kaland azonban tovább bonyolódik, amikor a kis csapat dobozokba zárva egy hajóra kerül, amelynek úti célja a nagy és vad Afrika. A cselszövő pingvinek azonban eltérítik a hajót, és hőseink Madagaszkár egzotikus szigetének partján találják magukat. A New York-i jómódban élő állatainknak most rá kell jönniük, hogyan maradhatnak életben a vadonban, és fel kell ismerniük az igaz barátság (Alex éhes és hús hiányában Marty-t akarja megenni, hiába az ösztönöknek nem lehet parancsolni) és összetartás valódi erejét.

Riszálom úgy is …úgy is!

A Madagaszkár musical kedvence Julien király. A kettős szereposztásban (Szatmári Attila, Barsi Márton) zseniális színészi képességekkel rendelkezik, és tudja, hogyan kell megőrizni a viccet, miközben játszik a közönséggel, hogy nevetésre bírjon minket, anélkül, hogy átbillentené azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés. Kiejtése és interpretációja hibátlan, és természetesen a darablegnépszerűbb dalával – „a riszálom úgy is, úgy is” – mindent visz!

Elmondható, hogy az előadás hihetetlenül barátságos és vidám, a gyerekek mellett a felnőttek is jól szórakoznak, miközben elfelejtik a hétköznapok problémáit. A Pesti Magyar Színház – nagyon helyesen - rájött arra, hogy ilyen darabokat érdemes a repertoárba tenni.

Fotó: Juhász Éva

Bemutatja: 
Pesti Magyar Színház
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)