kultúra
Facebook könyv kezdőknek és haladóknak
Gondolkodjunk el azon, hogy naponta mennyit lógunk a közösségi siteon! Van aki bevallja, van aki nem és vannak páran, akik nem is használják, utóbbiak is megszerethetik, ha elolvassák a Facebook dióhéjban c. könyvet. Nem szakízű a kötet, hanem egyszerű és felhasználóbarát,ezért is kötelező minden fészbúkosnak:)
Náray Erika női témákról énekel új albumán
A színésznő-énekesnő Náray Erika öt év után új albummal jelentkezett, amelyet jórészt közösen írt valamikori jazz-tanszakos diáktársával, Juhász Attilával. A Női dolgok két évig készült, bár a szövegek, amelyeket két kivétellel az előadó, Náray Erika írt, majdnem egy hónap alatt összeálltak.
30 éves Buda legnépszerűbb színháza
Indul az új évad az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Karinthy Színházban: Buda egyetlen folyamatosan játszó állandó teátruma a hagyományoknak megfelelően szeptember első napján tartja évadnyitóját.
Kulka János „otthon” koncertezik
Tizenhat év után új önálló lemezzel jelentkezett Kulka János. Hamarosan pedig jön a lemezbemutató koncert a Nemzeti Színházban, ahol nagyrészt olyan dalok kaptak helyet, amelyeket eddig magyarul még nem lehetett hallani, valamint egy vadonatúj magyar dal is. Volt miről beszélgetnünk.
Őszi hits and clip avagy Simogass Napsugár
A nagy sikerű és közkedvelt Summerhitze sorozatunknak köszönhetően elért minket a késztetés, hogy tovább vigyük a hagyományt. Így tehát őszi slágereket gyűjtünk csokorba, és mesteri módon bemutatjuk őket, ahogy csak a KulturCafe.hu tudja!
7 település Magyarországon, amit látnod kell!
Az utazás mindig remek lehetőség a kikapcsolódásra, különösen Magyarországon, ahol számos lenyűgöző város könnyedén elérhető vonattal és autóval is. Akár történelmi látnivalókra, kulturális programokra vagy természeti csodákra vágyunk, az ország különböző részein mindez megtalálható. Olvass tovább, hogy megismerd a részleteket!
Gyilkosság, titkok, Poirot – Agatha Christie mesterműve Kecskeméten!
A kultúra és szórakozás kedvelői számára kihagyhatatlan esemény: a Katona József Nemzeti Színház mutatja be magyar nyelven Agatha Christie egyik legnagyobb klasszikusát, Az Ackroyd-gyilkosságot. A színházrajongók és a krimi szerelmesei átélhetik a világhírű írónő egyik legzseniálisabb történetét, amelyben a legendás Hercule Poirot ismét ravasz logikájával és éles eszével nyomoz egy hátborzongató bűnügyben.
Alpesi csoda: Milánóból St. Moritzba vonattal
Ha szereted az utazást, a kultúrát és a természeti csodákat, a Milánó - St. Moritz útvonal kínálja az egyik leglátványosabb vonatos élményt Európában. Sokan a Bernina Express-t választják, de ha egy kicsit kedvezőbb árút és rugalmasabb alternatívát keresel, van egy másik lehetőség is. Saját tapasztalataimat megosztva szeretném bemutatni ezt a fantasztikus kirándulást.
Ne maradj le! A Rossmann app minden, amire szükséged van a kikapcsolódáshoz!
A Rossmann applikáció több mint egy egyszerű vásárlói platform, igazi élmény, amely a kultúra, a kikapcsolódás és az online szórakozás világát egyesíti. A modern élet rohanó tempójában egyre fontosabb, hogy a napi teendők mellett olyan alkalmazásokkal is rendelkezünk, amelyek segítségével nemcsak vásárolhatunk, hanem valódi szórakozást, kikapcsolódást élményeket is találhatunk.
Nehéz a boldogságtól búcsút venni? – Apostol 55, egy utolsó buli!
A magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb formációja, az Apostol együttes idén ünnepli fennállásának 55. évfordulóját. E különleges alkalomból 2025. április 26-án a Papp László Budapest Sportarénában nagyszabású koncertet adnak, amely zenei és kulturális időutazásként is szolgál a retró korszakának világába.