Szekeres Adrien új lemezzel és karácsonyi koncerttel várja a rajongóit

A Megállók 13 dallal várja a hallgatókat, amelyek közül a beharangozó „Így szerettek ők” című szám a napokban debütált. A repertoárban találhatók vadonatúj, sosem hallott szerzemények, klasszikus operaáriák és hangulatos popdalok is, amelyeket a hallgatók hamarosan élőben is hallhatnak: a budapesti karácsonyi koncert dátuma december 15-e, helyszíne az Avilai Szent Teréz Templom.

A lemezen a Győri Filharmonikus Zenekar kíséri Adrient Rácz Márton vezetésével, és egy vendégművész, Balczó Péter, az Operaház fiatal tenorja is gazdagítja a lemez zenei anyagát. A koncerten pedig a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kíséri az énekesnőt.

A karácsonyi koncert ideális kikapcsolódási lehetőséget nyújt a közönség számára, a családok apraja és nagyja is megtalálja a szívének kedves dallamokat. „Az adventi rohanásban fontos, hogy kicsit ráhangolódjunk az ünnepre, felkészítsük a lelkünket a karácsonyra. Úgy gondolom, hogy ennek jó eszköze a zene, ami áthangol bennünket, és közelebb hozza az ünnep hangulatát” – nyilatkozta az énekesnő.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)