Színház

Elhozzuk olvasóinknak a legfontosabb színházi eseményeket, fesztiválokat, műfaji korlátok nélkül.

Az Orlai Produkció következő bemutatója egy romantikus komédia, a Balkon kilátással. A darab írója Wil Calhoun, aki olyan, Magyarországon is hatalmas rajongótáborral rendelkező sorozatokban dolgozott, mint a Jóbarátok, az Elvált Gary, a Whitney élete vagy a Gracie és Frankie. Nem véletlen, hogy ez a romantikus komédiája is rengeteg humorral mutatja be az emberi játszmák változatos, hol vérre menő, hol pedig röhejes természetrajzát.

4

A magyar történelem egyik legfontosabb és legismertebb története, a regény és a film után, ezúttal a Margitsziget Nagyszínpadán mutatkozik be! Jókai Mór talán leghíresebb történelmi műve a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A műben a hazaszeretet, a szerelem, a testvéri és szülői önfeláldozás és a becsület mellett az árulás, az erkölcstelenség, a bosszú irányítja az embereket és a történelmet egyaránt. A mű politikai harcok közepette íródott, benne alkotója a függetlenség...

5

Hatalmas közönségsikerrel fut Pécsett, és immár az ország más részeiben is hódító útjára indult az Örömlányok végnapjai című zenés vígjáték. A Moravetz Levente által írt és rendezett zenés színházi előadás népszerűsége a bemutatott kacagtató helyzeteknek és nem utolsósorban az egykori Barátok közt vezető színészei, Fodor Zsóka és Szőke Zoltán fergeteges alakításának köszönhető. A darabot 2022. január 29-én két alkalommal (15 és 19 órai kezdettel) Budapesten, a...

4.5

A Centrál Színház. 2022. január 15-én Sidney Lumet 1976-os, sokszorosan Oscar-nyertes filmjét, a Network-öt Lee Hall adaptációjában állítja színpadra. Mikor egy kiszolgált, megtépázott sikerű bemondónak felmondanak, ő élő adásban bejelenti, öngyilkos lesz. A látványos videótechnikát felvonultató, a média mákonyos hatalmáról szóló előadásban többek között Alföldi Róbertet, Martinovics Dorinát, László Zsoltot, Fehér Tibort és Bodrogi Gyulát láthatjuk majd.

5

A darab színre vitele egyben tisztelgés Szakonyi Károly Kossuth-díjas író előtt, aki idén 90 éves. Még további három bemutatót tervez ebben az évadban a Rózsavölgyi Szalon, amely 2022. április 11-én, a Magyar Költészet Napján ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Az ünnepi szezonban először játszik a Rózsavölgyiben: Szacsvay László, Járó Zsuzsa, Karalyos Gábor, Alberti Zsófi, Kiss Mari, Egri Márta, Schmied Zoltán, s először rendez: Ujj Mészáros Károly.

5

A padlás – a magyar színháztörténetben egészen kivételes módon, 1000. előadásához érkezik idén november végén! A 33 évvel ezelőtt bemutatott előadás tartja a magyar szerző által írt és hazai szereplő gárdával, magyarul játszott musical mennyiségi rekordját.

5

Az Édes-Keserű zenés vígjáték szövegkönyvét Dr. Károlyi Hortenzia diabetológus-belgyógyász szakorvos írta, zenéjét Döme Zsolt szerezte. A darab egy edukációs anyag és zenés színház ötvözete. Szórakoztatva tanít, miközben egyszerre "kikapcsol" és informál. November 13-án (Budapest, Kongresszusi Központ) egy Könnyed zenés színházi estre ülhetünk be rengeteg új ismerettel, a téma iránt. Aki pedig direkt érintett az ügyben, jó érzéssel, hogy nincs egyedül, értik és érzik is a...

5

A Vadak Ura musical történetének hatalmas erdejében az állatok nyolc klánba tömörülve élik békésnek tűnő mindennapjaikat. Az uralkodójuk azonban hirtelen eltűnik, az erdő egysége megrendül, a klánok meggyengülnek. Az állatoknak - ősi szertartás szerint - mihamarabb meg kell választaniuk az új vezérüket, a Vadak Urát. A klánok tanácsának három legerősebb tagja - a Medvék Klánja, a Farkasok Szövetsége és a Rókák Nemzetsége - pályázik a trónra, akik mindent bevetve, eszükkel,...

4

A Vígszínház 125 éves történetében először mutatják be (leszámítva a nyári Margitszigeti premiert) Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű darabját, a Kabaré musicalt. Az előadás a füstös, fülledt, de magával ragadó harmincas évekbeli berlini éjszakába vezet minket, a mámor, a leplezetlen vágyak és a határtalan szenvedélyek birodalmába... A látványos, népszerű slágerekkel teli zenés produkciót Béres Attila rendezte.

5

Ismét egy különleges premier október 3-án, vasárnap a Radnóti Színházban, ezúttal a Keres Emil próbateremben tekinthetjük meg Bálint András Szerb Antal Száz verse című önálló estjét, melyben egy bámulatos műveltségét szertelen csacsogással elfedő, végtelenül szerény és éppannyira csodálatos író-olvasó-szerkesztő-fordító tanárember elevenedik meg a színpadon.

5