Kult-Mix

Minden olyan hír, esemény vagy program, amely a többi rovatunkban már nem fért el. Kiemelve a hazai programokat.

Az elmúlt évtizedet méltó módon és helyszínen a Budapesti Kongresszusi Központban, augusztus 29-én ünneplik meg. A koncerten fellépő meghívott művészekkel Balázs az évek során szoros szakmai együttműködést alakított ki. A fellépők között lesz Horváth Charlie, Miklósa Erika, Mező Misi, Berkes Gabriella, Radics Gigi, Pintér Béla, Kökény Attila, Gyárfás István, valamint Bolyki Balázs négy fiából álló B4 együttes.

5

Alkoss szabadon címmel hirdetett ma pályázatot a Budapest Park és a Vesta Home Magyarország Zrt., amelyre 14 és 20 év közötti fiatalok alkotásait várják 2022. augusztus 30-ig. A zsűri által legjobbnak ítélt öt pályaművet elárverezik, és a befolyt összeget öt hátrányos helyzetű óvoda játszóudvarának fejlesztésére fordítják majd. Emellett a Vesta Home a nyertes alkotásokkal díszített napvitorlákat is telepít a kiválasztott óvodák udvarának árnyékolására.

5

Szeptember 17-én a Budapest Park csak erre az egyetlen estére egy óriási 80-as szabadtéri retro diszkóvá alakul. Élőben felcsendülnek a 80-as évek legnagyobb slágerei és eljönnek a korszak népszerű világsztárjai (Sabrina, Boney M. ft Liz Mitchell, Alphaville, hazánkban először a Dschinghis Khan) egy látványos show-ba csomagolva profi táncosokkal és izgalmas show-elemekkel. A hazai blokkot Szűcs Judit és Soltész Rezső képviseli a majd 4 órás retro hangulatot pedig DJ Andre szettjei...

5

Az elfogadás, az összekapcsolódás és a békében együttélés jegyében jött létre a Margaret Island Flower Power elnevezésű minifesztiválja. A női civil szervezetek és alapítványok bevonásával szervezett augusztus 6-i eseményen ezúttal három vendégelőadó, Solére, a Pandóra Projekt és Brenka is csatlakozik a zenekarhoz a színpadon, hogy együtt ünnepelhessék a sokszínűséget Budapest Parkban, ahol az Engedd el c. daluk is hallható lesz.

5

A következő három évben Budapest – Hollandia kiemelt kulturális partnereként – a korábbiaknál is több holland kulturális esemény befogadója lesz. A színes palettán sorban érkeznek majd az programok a klasszikus képzőművészettől a kortárs irodalomig, a kerékpáros kultúrától a világszínvonalú popzenéig vagy a jazzig. A folyamatosan frissülő információkat a dutchculture.hu oldalon követhetik az érdeklődők.

5

Ha Magyarországot említjük és a kulturális örökséget hozzuk szóba, sok - sok dolog megemlíthető, mind a filmművészet, mint az építészet, mind pedig a hagyomány szempontjából. Bár, ma már főleg a kaszinók világa az, amiről könnyen megismerhetik az ország nevét. Legyen szó akár pókerről, a rulettről vagy épp az online baccarat játékról, nap mint nap több százan keresik ezeket a lehetőségeket a magyar játékosok közül.

5

A telt házas Aréna-beli koncertek után Rúzsa Magdi Artisjus-, Máté Péter-, kétszeres Fonogram- és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő július 1-jén ad szabadtéri koncertet a Budapest Parkban, ahol az Ég és föld, Aduász, Karma vagy Domine dalok biztosan hallhatóak lesznek. Előzenekarként pedig az erdélyi 4S Street indie-pop-rock együttes lép majd fel

5

A születésnap mindig remek alkalom arra, hogy ünnepeljünk. Idén a komolyzene kiválóságaira is emlékezünk a népszerű zeneművekkel, hogy így ismét felfedezzünk egy régi alkotást vagy magát a zeneszerzőt. A „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekart is ünnepeljük június 20-án az Óbudai Társaskörben, amely (a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018-2020 cím birtokosa, egyben) hazánk folyamatosan fejlődő fiatal formációja, több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, a főváros...

5

Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, szombaton, azaz idén június 25-én rendezik meg – immár huszadik alkalommal. Ebben az évben a kiállítóterek és gyűjtemények újra teljes erőbedobással koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel készülnek arra, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a varázslatos nyárestét.

5

A Museum of Brands a viktoriánus korszaktól napjainkig gyűjti össze a márkacsomagolásokat és reklámokat, és mindezeket egy magával ragadó, szórakoztató és nosztalgikus kiállításon mutatja be. Megismerhetjük a közkedvelt márkák történetét, hogy ezek hogyan fejlődtek a technológiai fejlődéssel párhuzamosan, miként reagáltak a társadalmi változásokra, és hogyan befolyásolták azt, ahogyan mi látjuk és tapasztaljuk a világot.

5