szórakozás

Íme egy praktikus könyv, melyből megtanulhat játékot programozni!

Magyar cím: 
Grafikus és játékalkalmazások programozása
Írta: 
Fehér Krisztián

A könyv számítógépes grafikát megjelenítő alkalmazások elkészítését mutatja be, elsősorban különböző játékprogramok készítésére fókuszálva, PC-s és androidos, valamint webes platformokra. Elsődleges célja, hogy az egyes témákat programozási szempontból a lehető legáltalánosabban tárgyalja, és így a megszerzett ismeretek könnyedén átvihetővé váljanak bármilyen, grafikus megjelenítést támogató programozási nyelvre.

Tovább

A Vígszínház Lázár Egon nézőpontjából

Magyar cím: 
Ráadás
Írta: 
Lázár Egon

A 95 éves Lázár Egon a bölcsességével és tapasztalatával lett a magyar színházalkotók meghatározó alakja. Finom öniróniával, úri tartózkodással meséli el életét, amely azonossá lett a színházéval. Elsősorban a Vígszínházéval, ahol négy nagyszerű igazgatónak volt biztos támasza. Lázár Egon fogalom, a színházi világban tájékozott emberé. Kitűnő író is, persze, az anekdotamesélés tette azzá. Az anekdota pedig a halhatatlanság biztos előlege. A szerző ma is tanácsadó a neves intézménynél.

Tovább

MA•ZE: egyszerre magyar és nemzetközi táncformáció

Egy este (szeptember 21. és 22.) két különleges előadást is láthatunk a Trafóban. Nagy Emese, Simet Jessica és Várnagy Kristóf táncosok a DART formációból kiválva a közelmúltban MA•ZE néven alakultak újjá. Várnagy Kristóf mesélt az előadásról, a kezdetekről és a tervekről.

Tovább

A padlás egymilliomodik nézőjét köszönti a Vígszínház 122. évadában

Hamarosan indul a Vígszínház 122. évada, a társulat egyszerre négy előadás bemutatójára készül, és számos izgalmas programra várják a színház barátait szeptember folyamán. A padlás 30. születésnapját ünneplik majd az évadban és az előadás egymilliomodik nézőjét is köszöntik az ősz folyamán. A padlás – mely Sztevanovity Dusán meséjéből született, Presser Gábor zenéjével – minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka.

Tovább

Nálunk is kapható Julian Fellowes új könyve

Az egyiptomi születésű író és színész a Downton Abbey történethez hasonló regényt alkotott. Fellowes nevéhez fűződik még a Gosford Park, Az ifjú Viktória királynő és az Utazó c. filmek forgatókönyve is. A Belgravia c. új 464 oldalas regénye a Downton Abbey korszakát idézi meg és 1815-ben játszódik. Az író korábban színészként is népszerű volt különböző sorozatok mellett ő alakította a védelmi minisztert a James Bond Holnap markában c. moziban.

Tovább

Üzenet a jövőbe saját magunknak?

Magyar cím: 
Időkapszula
Írta: 
Fekete Judit – Györgyi Adrienne

Ez a kis könyv abban segít olvasójának, hogy elzárhassa és sok-sok éven át megőrizhesse azt, ami Ő maga! Üzenhetünk a későbbi önmaguknak: elmondhatjuk neki, mire figyeljen! Időkapszula, ami sok-sok év múlva visszarepít a múltba, hogy sose felejtsük el, kik is vagyunk valójában! Ez nem egy hagyományos napló. Írjuk bele, hogy mikor akarjuk újra felnyitni, majd tegyük el a legtitkosabb helyre, és gondosan őrizzük meg!

Tovább

A dánok szeretik a kultúrát és a színházat

Dániában rengeteg kulturális programon vesznek részt a családok, legyen az egy közös színházi látogatás vagy egy családi mozi, számukra a hétvége kizárólag a társas kapcsolatok ápolására van. A Trendhim dán cég magyar munkatársát kérdeztük, hogy a való életben ez hogyan is működik. Aki egyértelműen azt a választ adta, hogy dán emberek nagyon család centrikusak és mindenfajta kulturális programra nyitottak.

Tovább

Bill Murray kalandos és vicces életrajza

Magyar cím: 
Bill Murray és a TAO
Írta: 
Gavin Edwards

A kötet szerzője, aki számtalan interjút készített Murray barátaival, kollégáival, és magát a színészt is kifaggatta léte „alaptételeiről”, tágabb kontextusba helyezi Murray nyilvános bohóckodásait azzal, hogy tíz pontban összefoglalja életfilozófiáját. A könyv, amely egyszerre komédia és filozófia, tele vicces rajzokkal, és kiegészítve egy részletes filmográfiával, tökéletes kikapcsolódás nemcsak a Bill Murray-rajongóknak, hanem mindenkinek.

Tovább

Pont ez kellett az idei nyárhoz: megjelent a Magashegyi új dala

A Magashegyi Underground új dalát mindenképpen érdemes meghallgatni. Itt leszel c. Beck Zoli (30y) alkotótársként Bíborkának írt szövegét a zenekar slágereit jegyző Toldi Miklós zenésítette meg. A zenekar énekesnőjének - Bocskor Bíborkának - nem csak hangja, de megjelenése is összekeverhetetlen, ugyanez a stílusos extravagancia érződik a dalaikból is. Soron következő nagylemezük beharangozójaként most belehallgathatunk új felvételükbe.

Tovább

Megérkezett a Pappa Pia ALL STARS klipje!

„Kell egy kis őrültség” – mondja a Pappa Pia alcíme is, amit majd a nyár zenés vígjátéka is bizonyít, melynek alapját a fiatalos lendület, a szerelem, a barátság, az összetartozás és persze a 70-es, 80-as, 90-es évek legnagyobb slágerei szolgáltatják. A most megjelent Minden nap nyár című dalban a legtöbb fontos szereplő hangja felcsendül, az All Stars: Szabó Kimmel Tamás, Ostorházi Bernadett, Nagy Feró, Miller Dávid és Kováts Vera. A film augusztus 15-től látható a mozikban.

Tovább