színház
Jubileumi Színházi Szemle a Városmajorban!
A közönség és a szakma által is kedvelt és elismert Városmajori Színházi Szemle versenyprogramja idén 2022. augusztus 27. és szeptember 10. között hét nagyszerű vidéki és határon túli, valamint egy fővárosi, független előadás mutatkozik be a budapesti közönségének. A rendezvény minőségi szórakozást ígérő darabjait a színház művészeti tanácsadója, Peremartoni Krisztina választotta ki a kőszínházi kínálat több tucatnyi előadásából.
Csodaszarvas – lovas rockopera, amely őseink történetét meséli el
A Csodaszarvas a honfoglalás előtti időkbe repíti vissza nézőit. Igazi látványos, családi lovas előadás, mely történelmünk kezdeti, eddig csak „regélt” időszakában játszódik. Arany János „Buda halála” című műve nyomdokán egy olyan világot ismerhetünk meg, melyben egyformán megtalálja örömét minden korosztály. A július 30-án, Orfűn bemutatásra kerülő, Moravetz Levente által rendezett színházi előadás főszerepében Sasvári Sándor látható, a lovak mellett pedig a korhű zene is megjelenik benne.
Vígjáték a házasságról
A feleség negyvennél kezdődik című komédia, a Fórum Színház legújabb bemutatója, ismét valódi sztárparádéval várja a közönséget. A Szentendrei Teátrummal közös produkció premierje (augusztus 17-én, és 18-án) a patinás, és elragadóan hangulatos Szentendrén lesz, azon belül is a Városháza udvarában, a nagy hagyományokkal bíró nyári-színházi helyszínen.
Náray Erika: „Nem szeretek semmit tervezni, csak hagyom, hogy történjenek a dolgok”
Náray Erika az Egri Tanárképző Főiskola Gyakorló Zenei Általános Iskolájába járt, nyolc évig csellózott. 18 évesen vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai szakára. Gyakorlatait a Vígszínházban és a Pesti Színházban töltötte. Miközben Pécsett játszott, felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz tanszakára. A közkedvelt X-Akták thrillersorozat Dana Scullyjaként ismerhettük meg, ami után rengeteg musicalszerepben is láthattuk. Beszélgettünk a szinkronról, a színházról, a zenéről és a jövőbeni munkákról.
Balázsovits Lajos a Nemzet Színésze
Haumann Péter halálával tizenegyre csökkent a Nemzet Színészeinek a száma, ezért 2022. június 22-én, szerda délelőtt hagyományosan a Nemzeti Színházban gyűltek össze a Nemzet Színészei tanácskozni és dönteni. Haumann Péter helyére Balázsovits Lajost, Balázs Béla-díjas magyar színművészt, színházi rendezőt és színigazgatót, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották meg.
Nagy Lajos király udvarába repít a parádés szereposztású Sárkányszív lovas musical
A július 22-i előadás külön érdekessége, és a lovak barátainak is nagy örömmel szolgálhat, hogy a produkció új szintre emeli a lovasszínház fogalmát: rögtön a nyitányban lóháton érkezik a színpadra a király és kísérete, de a nemes állatok ezen túl is számos jelenetben fontos szerepet kapnak. Nem is csoda, hogy ennyi lovat és lovast láthatunk a darabban, hiszen az egyedüli magyar alapítású Sárkány Lovagrend is hangsúlyos szerepet kap a Sárkányszív történetében.
Haumann Péter utolsó interjúra a Pinceszínházban
A Pinceszínházat az a megtiszteltetés érte, hogy a Trezor pódiumbeszélgetés sorozatukban vendégül láthatták Haumann Pétert. A legendás színművész ekkor állt utoljára színpadon, találkozott a közönséggel. Beszélgetőpartnere Szarka János rendező volt. Végigvettek mindent, a gyermekkortól, a kamaszéveken át a színházba való beleszeretésig. Fantasztikus és inspiráló beszélgetés volt, amelyet most streaming formájában tekinthetünk meg.
Már építik a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri helyszínét
Megkezdődtek a munkálatok Szegeden, melyek eredményeképpen hamarosan felépül hazánk legnagyobb szabadtéri játszóhelye. A Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri programsorozata július 1-jén indul. A csaknem teljes nyáron át tartó rendezvénysorozat nem véletlenül ismert Magyarország legnagyobb szabadtéri színházi fesztiváljaként: a Dóm téri játszóhely helyszíne hatalmas méretekkel bír: 12 szektorra osztott és 4000 főt befogadó nézőtérrel.
Kőszívű – látványos történelmi musical Jókai Mór regénye alapján
A magyar történelem egyik legnépszerűbb és legismertebb története, a regény és a film után június 17-én, és 18-án a Kőszívű a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tekinthető meg Szente Vajk rendezésében, többek között Ember Márk, Fehér Tibor, Feke Pál, Gubik Petra, Katona Kinga, Kovács Gyopár, a musicalben ritkán látható Miklósa Erika, Náray Erika, Polyák Lilla, Serbán Attila, Szerednyey Béla és Veréb Tamás szereplésével.
Még mindig azt kutatják a Városmajorban, hogy mennyit ér meg a kultúra?
A Városmajori Szabadtéri Színpad abban hisz, hogy a művészet, a kikapcsolódás és a kulturális élmények közös megélése elengedhetetlen a kiegyensúlyozott mindennapokhoz és gyógyír a bizonytalanságra. Ezért a színház egy egész nyáron átívelő, egyedi kezdeményezéssel szeretne reagálni a kialakult helyzetre: döntse el a néző, hogy mennyit ér a kultúra és határozza meg a jegyárat!