kultúra

Billy Elliot magyarul

Magyar cím: 
Melvin Burgess: Billy Elliot

A Billy Elliot filmes és színpadi sikere végigsöpört az egész világon. A 2000-ben bemutatott filmet több kategóriában jelölték Oscar-díjra, majd 2005-ben Elton John zenéjével musicalként állították színpadra a történetet. A londoni West End után következett Amerika és Ausztrália, 2016 nyarán pedig Budapest a soros. Végre magyarul is olvasható a fiatal és tehetséges fiú története!

Tovább

Péter Szabó Szilvia legújabb klipjében mesés tájakra repít

A NOX énekeseként közismertté vált Szilvi másfél éves munka után egy lendületes, nyári dallal tér vissza. Az Egyszer még egy, az énekesnőtől már megszokott minőségi folk-pop nóta, amelyhez egy színes, mesevilágba illő videóklip is készült.

Tovább

Világsikert értek el a magyar testfestők a világ egyik legnagyobb versenyén

Ezüstérmes lett a magyar csapat (Vadócz Edina, Kreatív Sminkműhely és Lengyel Gergő, Jórajzképzés) a világ egyik legnagyobb testfestő és maszkversenyén, maguk mögé utasítva a maszkkészítő világ legnagyobbjait is. Magyar csapat még soha nem ért el ilyen eredményt ebben a kategóriában. A Wörthi-tó mellett, az alpesi Riviérán tartott háromnapos rangos versenyen több mint 50 országból érkeztek a versenyzők a World Bodypainting Festivalra, hogy a legszebb testfestésekkel és újításokkal kápráztassák el a szakmai zsűrit, és a rendezvényre kilátogató 30 ezer érdeklődőt is.

Tovább

Utazás kávézással egybekötve?

Magyar cím: 
Kávé - Csészével a világ körül

A könyv világkörüli útra kalauzolja az olvasót. A kávé története évezredes múltra nyúlik vissza a Közel-Keleten, s több mint ötszáz éve nyíltak az első kávéházak Európában. Mára a kávé az egyik legfontosabb kereskedelmi termék, de annál jóval több is: kontinensek ízei, pörkölési hagyományok, elkészítési technológiák határozzák meg, mi kerül a csészébe. A gasztronómiához hasonlóan a kávékultúra is látványosan fejlődik. Utazzunk, kávézzunk, tanuljunk és érezzük jól magunkat!

Tovább

Gdansk és a csodálatos három város

Gdansk, egy lenyűgöző város a Balti-tenger partján, a három város - Gdansk, Sopot és Gdynia - központja, melyek együtt alkotják a Trojmiasto (Háromváros) metropolitánus területét. Mindegyik település különleges hangulattal és különböző látványosságokkal büszkélkedhet.

Tovább

Egymásért élni - íratlan szabályok mindenkinek

Magyar cím: 
Neil Abramson: Ki nem mondott szavak

Ember és ember, állat és állat, ember és állat. Hogyan lehet egymással, egymás mellett, egymásért megélni az értékes pillanatokat, hogyan vállalhatjuk a felelősséget a döntéseinkért? Egy amerikai állatbarát ügyvéd író most megjelenő regénye Ki nem mondott szavak érzékletesen és sok személyes tapasztalattal mesél minderről 288 oldalon.

Tovább

Magyar találmányok átfogó kötete

Magyar cím: 
66 újabb magyar találmány

Kevesen tudják, de pár évvel ezelőtt jelent meg Köteles Viktória 88 magyar találmány c. könyve. Viszont a világ nem áll meg, nap mint nap olvashatunk újabb és újabb világraszóló magyar találmányokról, a szellemes tojástérképről, a tűzoltócsapra szerelhető ivókútról, az intelligens sebészeti késről. Hogy a nemzetközi hírnévre szert tevő vállalkozásokról, a Preziről vagy a Ustreamről ne is beszéljünk. A 66 újabb magyar találmány c. kötet erről szól.

Tovább

Felfedezőuton Dániában – Koppenhága és Roskilde

Koppenhága, Dánia fővárosa, egyszerre mesés és modern. A történelmi építészet, a vibráló kultúra és a természet szeretete szorosan összefonódik ebben a skandináv metropoliszban.

Tovább

GLASSO - Értő kezekben varázslatos muzsika csendül fel az egyszerű üvegpoharakból

Varga Bence – GLASSO – mindenkit elvarázsol egyedi és nem mindennapi üvegpoharai segítségével. A különleges produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegtestekből csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. Kis hazánkban teljesen egyedülálló dologról van szó. Többek között erről is beszélgettünk a művésszel.

Tovább

Különleges könyv a Gazdagokról, pénz-siker-csillogás

Magyar cím: 
John Kampfner: Gazdagok – A pénz, a siker és a hatalom 2000 éves története

Ez a 616 (!) oldalas kötet az afrikai királyok és spanyol hódítók legendás gazdagságától a mai olajsejkek, internetcézárok és oligarchák mesés vagyonáig, 2000 év "gazdagjainak" hiteles portréját tárja olvasója elé. A világ gazdasági és politikai életét szinte mindig a szupergazdagok egy maroknyi csoportja uralja. Hogy miképpen gazdagodtak meg teljesen érdektelenné válik, mihelyst följutottak a csúcsra.

Tovább