szórakozás

Sziget 2024: sokoldalú programhelyszínek a minőségi szórakozásért

Az Európa Színpad ezentúl Buzz nevet viseli, ami nem véletlen, hiszen az eredeti cél mindig az volt, hogy az itt fellépő kisebb-nagyobb zenekarokra irányuljon a nemzetközi és hazai közönség figyelme, és körülöttük teremjen egyfajta zsongás. Ennek az apropóját adja, hogy ezen a színpadon oly sok olyan zenekar mutatkozik be, akik hazájukban már komoly sikereket értek el, ám nemzetközi szinten még csak kevéssé ismertek.

Tovább

Tour de Hongrie Siófokon

Siófok városa nagy örömmel látja ismét vendégül a nemzetközi kerékpáros mezőnyt, meglepetés programokkal színesítik a rajt előtti délelőttöt. Siófok ikonikus Fő teréről, a Víztorony lábától indul a mezőny május 12-én vasárnap délben. A rajt előtt bemutatkoznak a csapatok, igazi világsztárok is érkeznek a mezőnyben. A legjobb versenyzők idén is Magyarországon készülnek fel a világ leghíresebb kerékpárversenyére, a Tour de France-ra.

Tovább

Apassionata: Mahó Andrea, Nagy Sándor és Serbán Attila musicalkoncertje

Felejthetetlen zenei utazásra invitál az Apassionata - Musical Night rendezvénye, ahol Mahó Andrea, Nagy Sándor és Serbán Attila lenyűgöző előadásaival a musicalirodalom legszebb dalai csendülnek fel. Ez az országjáró koncertsorozat egy igazi élmény az Orfeumban, Budapesten. Emlékezetes este várható minőségi zenei élménnyel.

Tovább

Idén nyáron is foglaljunk helyet a Városmajori Szabadtéri Színpad előadásaira

Teljes gőzzel dübörög az évad, és megkezdődött a nyári jegyértékesítés a Városmajori Szabadtéri Színpadon. 2024-ben még sosem látott gazdagsággal és változatossággal friss bemutatókkal várják a közönséget. Az Örkény István Színház bemutatójával, lenyűgözően erős mezőnnyel a Szemle Plusz versenyprogramban, és a színészképző iskolák friss diplomamunkáival.

Bemutatja: 
Városmajor Szabadtéri Színpad

Tovább

Total Dance Cabrio – a 90-es és 2000-es évek legjobb slágerei élőben a Budapest Parkban

Ébredjünk fel újra június 15-én az érzékekben zakatoló érzelmekre és a végtelen szabadság kavargására a Total Dance Cabrio fedélzetén! Ha a nyár tombol, a Budapest Park pedig élettel teli vibrál, ott a helyünk a közönség soraiban! Utazzunk vissza a múltba, egy időutazásba, melynek minden pillanata emlékezetes lesz. Nemzetközi line up: Dr. Alban, Magic Affair, Ice MC, Master Blaster, Groove Coverage és Alice DJ.

Tovább

Free To Be ... – a Szigeten, szabadon sokszínűen

Idén ünnepeljük a Sziget 30. évfordulóját. A szervezőknek is volt egy álmuk: egy hely, ahol egy hétig együtt lehetünk, ahol mindenki megélheti a személyes szabadságát, az atmoszférát, a „flow”-t, amit egy vibráló fesztivál nyújthat, ahol megférnek egymás mellett különböző stílusok, programok és kultúrák. A Sziget azóta egy szimbolikus helyszínné vált, egy olyan ideális világgá, ahol elhagyhatjuk a mindennapi gondokat, a „hétköznapok” aggodalmait, és átélhetjük a szeretet forradalmát, az elfogadást és az egymáshoz tartozást.

Tovább

A világhírű magyar zongoravirtuóz, Péter Bence, újra a MVM Dome színpadán

A tavalyi, teltházas arénakoncert hatalmas sikere után Péter Bence, akit világszerte ismernek és rajonganak értékes zongorajátékáért, 2024. december 7-én ismét lenyűgözi majd rajongóit az MVM Dome-ban. A Budapesti helyszín lesz a zeneszerző-producer előadóművész turnéjának utolsó állomása.

Tovább

A divat népszerűsége a streaming platformokon

Korábban a divat témájú mozifilmek gyakran Coco Chanel életét dolgozták fel, azonban a franciák kísérleteztek az Yves Saint Laurent történetének adaptálásával. Ennek ellenére az Ördög Pradát visel váratlanul népszerűbb lett, és így vált a közönség kedvencévé. Azóta sorra jönnek az alkotások (pl.: A Gucci-ház) leginkább streamingen: Cristóbal Balenciaga, The New Look (Dior életéről) vagy épp a Becoming Karl Lagerfeld.

Tovább

A küszöbön álló második világháború a legendás Savoyt sem kíméli

Írta: 
Maxim Wahl

A Savoy folytatása 1936-ban veszi fel a szálat. Violet, a tekintélyes és jómódú Savoy család örököseként átveszi nagyapja feladatát, és igazgatónőként a Hotel Savoy vezetésébe kezd. A fiatal, független nő mindig is szabad írói életre vágyott, így a soha véget nem érő hétköznapi teendők és a sokakért vállalt felelősség súlyos teherként nehezedik rá. Emberpróbáló helyzetét az önvád szinte elviselhetetlenné teszi: bűntudat kínozza amiatt, hogy szeretője, John az öngyilkosságba sodródott. És ez még csak a kezdet…

Tovább

Paris! The Show Budapesten! Ismert francia slágerekkel az Erkel Színházban

A híres francia zenei hagyományok tiszteletére és újraélesztésére szolgáló események sorozatának részeként, december 5-én az Erkel Színházban debütál a Paris! The Show. A produkció, mely Charles Aznavour, Gilbert Becaud, Yves Montand és természetesen Edith Piaf ikonikus dalait tűzi műsorra, már több mint ötven országban meghódította a közönséget.

Tovább