szórakozás

Agrárbárók - új akcióregény Frei Tamás tollából

Az Agrárbárók Frei Tamás negyedik akcióregénye. A főhős ezúttal is André, a korábbi három kötetből már jól ismert magyar származású francia titkos ügynök, akit ezúttal nehéz lesz felismerni...Frei Tamás könyvei helyszíneit mindig bejárja, ezért is képes valósághűen bemutatni Donyecket, Moszkvát, Tokiót, New Yorkot, vagy éppen Bakut és Marokkót. Következő regénye 2017-ben jelenik meg!

Tovább

Kovács Patrícia és a rajongás

Hol van a határ egészséges és veszélyes rajongás között? A Mindent Éváról című darab egyik főszereplője, Kovács Patrícia maga is csodálja a kolléganőit, ugyanakkor azt vallja, színésznők esetében különösen hasznos, ha nyitottan és kíváncsian tanulnak egymástól.

Tovább

Kálid Artúr leginkább a tengernél szeret lenni

A népszerű színész és szinkronhang a tengernél szeret nyaralni. A családról, a színházról és a nyaralásról beszélgettünk vele.

Tovább

„Van hozzá közöm és tudok róla beszélni” – Szabó-Kimmel Tamás a Hair-ről

Idén nyáron mutatják be az eredeti Broadway-előadás alapján készülő ikonikus Hair c. musicalt, amelynek egyik főszereplőjét Szabó-Kimmel Tamás alakítja. Vele beszélgettünk szabadságvágyról, lázadásról és a színház reflexív, gondolatébresztő feladatáról.

Tovább

MAMMA MIA! már Budapesten

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014. augusztus 15-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon volt, szeptemberi kőszínházi premierje pedig a Madách Színházban szeptember végén debütál majd indul hódító útjára idén és 2015-ben!

Tovább

"Elsősorban színházi színésznek érzem magam" – beszélgetés Hűvösvölgyi Ildikóval

A színésznő számos színházi szerepet tudhat a háta mögött. Beszélgetésünk apropója az októberi Józsefvárosi West Side Story, azaz a Bubamara c. musical. Az új bemutató mellett azonban a múltról is kérdeztük Ildikót.

Tovább

Turay Ida Színház Budapestre költözött

2014 őszétől állandó játszóhelyet kap a Turay Ida Színház, amely 14 éve, vándorszínházként járja az országot ismert és elismert művészek közreműködésével színpadra állított előadásaival. A 2000 novemberében alakult Turay Ida Színház eddig nem rendelkezett önálló, kőszínházi játszóhellyel, előadásait budapesti és vidéki kultúrházakban, színházakban, művelődési központokban tartotta. A 300 nézőt befogadni képes színház – amely már kőszínházként működik - rendelkezik külön próbateremmel, kellék és bútorraktárral is. Október közepén indul is az évad!

Tovább

Őrült Nők Ketrece - musical szókimondó tartalommal!

Nyáron a legtöbb kőszínház szabadtérre vonul valamint a különböző fesztiválszerepléseknek és meghívásoknak tesz eleget. A budapesti Átrium Filmszínházban nyár közepén premierje lesz az Őrült Nők Ketrece c. musicalnek. A rendező Alföldi Róbert a szereposztás is rendkívüli: Stoh András, Hevér Gábor, Parti Nóra, Fehér Balázs Benő, Hullan Zsuzsa, Csobot Adél...Július hónapban végig játsszák a népszerű musicalt, amelyet nem a megszokott módon vittek színpadra!

Tovább

Megnyílt az ország legnagyobb Munkácsy-kiállítása Békéscsabán

Megnyílt az ország legnagyobb Munkácsy kiállítása, a Munkácsy 170 című tárlat a békéscsabai Munkács Mihály Múzeumban. A különleges sorsú és tehetségű művész a város legjelentősebb alakja, hiszen majd negyedszázadot töltött Békéscsabán, ahová ezer szállal kötődött. Innen indult és innen jutott el a párizsi szalonokig.

Tovább

Boeing, Boeing – új bemutató a Thália színházban

Nemrég Marc Camoletti Boeing, Boeing c. vérbő komédiája adott szárnyakat a képzeletnek, egy Boeing 767-300-as gép fedélzetén, amire a darab szereplői és alkotói, Réthly Attila kapitány vezetésével szálltak fel a sajtó munkatársaival együtt. A produkciót a Thália Színház mutatja be október 5-én, parádés szereposztásban.

Tovább