fesztivál
Meghirdette műsorát a jövőre 90. éves Szegedi Szabadtéri
A 2021-es évad a Jézus Krisztus Szupersztárral indul a Dóm téren, mely igazi ünnep a Szabadtéri életében. A Webber-rockopera magyarországi bemutatója ugyanis 35 évvel ezelőtt éppen a székesegyház előtt volt. Az előadást összesen 5 estén át láthatja a közönség. A Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjátékot tűzik majd műsorra, melyet a 2018-ban hatalmas sikert aratott Apáca Show követ az évadot egy legendás darab, a West Side Story zárja.
Száz film versenyez a Bujtor István-díjért, Oscar-díjas rendező is ringbe száll
Minden eddiginél nagyobb szabásúnak ígérkezik a XI. Bujtor István Filmfesztivál: elképesztően színes a filmes versenyprogram, de koncertek, színházi előadások, hajózás, veterán autós felvonulás, kiállítások és gasztro-programok is várják a mozirajongókat és a kikapcsolódni vágyókat Balatonszemesen augusztus 17. és 21. között, majd augusztus 22-én a Bujtor István vitorlás Emlékverseny Kenesén, Aligán és Almádiban.
Budapesti Nyári Fesztivál - Élménydús esték a Városmajorban
A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad, idén 10 hét alatt közel 50 színházi előadás és program közül válogathat a közönség. A Szabad Tér Színház idei repertoárjában a korábbiaknál szélesebb, színesebb és vonzóbb kínálattal várja a hazai közönséget és az idelátogató vendégeket július 12. és szeptember 19. között. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad pedig július 15-én nyit.
Online filmfesztivállá alakult a Friss Hús! - Naponta új filmek!
Deák Dániel fesztiváligazgató a fesztivál Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében elmondta, hogy mivel az idei eseménysorozatot nem lehet az eddig megszokott formában megtartani, online lehet pótolni (vagy éppen újranézni) a korábbi Friss Hús-filmeket. A FRISS HÚS ONLINE keretében mindennap más rövidfilmet osztanak meg a közönséggel a Friss Hús oldalán.
WARMING! Ismert magyar zenészekkel indít ökoforradalmat a Budapest Park!
A Budapest Park évek óta folyamatosan kutatja a fejlesztési lehetőségeket, amelyek hatással lehetnek környezetünk védelmére. Ennek szellemében a kilencedik szezonban is több újítás - mint például a repohár bevezetése - várható, illetve a Park kommunikációjában is kiemelt szerephez jut a környezetvédelem. Ennek első állomása a Budapest Park és a Zenészek Ökoforradalmi Sorozata, amelynek első, pilot részében a Follow The Flow tagjai láthatóak.
Nem mindennapi filmes esemény készül Londonban: indul a 34. BFI Flare: London LMBTQ Filmfesztivál
Idén március 18–29. közt rendezik meg ismét a melegfilmfesztivált a brit fővárosban (a helyszín a londoni BFI Southbank lesz). A vegyes tematikájú mustra rögtön két világpremierrel indul: Matt Fifer és Kieran Mulcare CICADA című alkotása lesz a nyitófilm, zárófilmként pedig Jessica Swale SUMMERLAND-jét vetítik; a Centerpiece vetítési blokkban pedig Sam Feder Trans Lives On Scree című dokumentumfilmjét tekinthetjük meg.
Klaus Maria Brandauer ismét Magyarországon!
Szabó István Zárójelentés című filmjének főszereplője, Klaus Maria Brandauer a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemle nyitóeseményére a rendezvény díszvendégeként Budapestre érkezik. A neves osztrák színész Szabó István Oscar®-díjas Mephisto című alkotásával vált világhírűvé. Pályája során 30 díjat ítéltek neki és további 14 nevezést kapott a világ legrangosabb fesztiváljain.
Szemrevaló 2019: német filmek különböző műfajban!
Szeptember 26. és október 6. között a Szemrevaló -Sehenswert Filmfesztiválon a budapesti Művész moziban immár nyolcadik alkalommal mutatkoznak be a legfrissebb alkotások a német nyelvterület filmkultúrájából, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös rendezvényén 30 vetítés közül öt után lesz közönségtalálkozó. A nyitófilm a Kontroll nélkül című, Ezüst Medve-díjas német dráma lesz, melyet elkísér a film egyik főszereplője, Lisa Hagmeister, később pedig kerekasztalbeszélgetést is szerveznek a téma magyar szakértőivel.
Jézus Krisztus Szupersztár és West Side Story a Szegedi Szabadtérin 2021-ben
Barokk opera, legendás musicalek, visszatérő nagy sikerek fémjelzik a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát, melyet ma jelentett be a fesztivál. A jegyértékesítés is elindult a 2021-as évadra, a leggyorsabb jegyvásárlók az idei Ajándékkoncertre szóló belépővel is gazdagabbak lesznek.
Nova Rock – Európa sokoldalú zenei fesztiválja
Ellátogattunk Európa egyik legnagyobb zenei fesztiváljára, amely idén a 15. alkalommal került megrendezésre. Az idő múlásával néhány dolog változott, azonban egy biztos: a sógoroknál még mindig rendesen odavágnak! A közönségnek két „feladata” volt: kibírni a tikkasztó hőséget és élvezni a fesztivál nyújtotta programokat!