Az igazság

Eredeti cím: 
La Vérité

Koreeda Hirokazu a kortárs japán mozi legjelesebb rendezője a Bolti tolvajok című filmjével 2018-ban a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb filmnek járó Arany Pálmát érdemelte ki, és Oscar-díjra is jelölték az idegen nyelvű film kategóriában. Az film világpremierje a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film nemcsak versenyben volt, de a fesztivál nyitófilmjeként is debütált.

A korosodó díva, az egykori mozicsillag egy olyan film forgatásán vesz részt, amely egy soha nem öregedő anyáról szól. A színésznő szerepéhez meglepően hasonló módon éli életét, többek között ebből fakad viharos kapcsolata forgatókönyvíró lányával, aki pont a forgatás idején látogat haza amerikai férjével és kislányával. A viszontlátás apropója, hogy megünnepeljék a díva önéletrajzának megjelenését. Az önfényező szöveg tele van ferdítésekkel és valótlanságokkal, ahogy erre a lánya lépten-nyomon emlékezteti az anyját. Régi sérelmek, családi titkok, méltatlan mellőzés, féltékeny rivalizálás bukkan fel a múltból, amibe anya és lánya mellett az amerikai férj is belekeveredik.

Bemutató: 
csü., 2020/08/27
Rendező: 
Hirokazu Koreeda
Szereplők: 
Catherine Deneuve, Juliette Binoche, Ethan Hawke
Forgalmazó: 
Vertigo Média
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)