vígjáték
Három óriásplakát Ebbing határában
Hónapok teltek el a gyilkosság óta, és még mindig nem sikerült vád alá helyezni senkit. Az áldozat egy lány volt, akinek édesapja, Mildred Hayes merész tettre határozza el magát. Három táblát helyez ki, amelyek mindegyike ugyan arra a helyszínre vezet. A város rendőre, William Willoughby is részt vesz a táblák kihelyezésében. Willoughby helyettese, Dixon is igyekszik részt venni a nyomozásban, de a fiú egyáltalán nem való rendőrnek. Erőszakos és forrófejű, akárcsak az anyja. Hamarosan belső háború alakul ki a nyomozásban részt vevő emberek között.
Valami Amerika 3
A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel. Vajon ezúttal is sikerül kikeveredniük a slamasztikából?
Kicsinyítés
A film azt gondolja végig, mi történne, ha úgy védekeznénk a túlnépesedés káros hatásai ellen, hogy nyolc centisre zsugorítjuk az embereket. A történet szerint a módszert egy norvég tudós dolgozta ki, aki azt ígéri, hogy 200 év leforgása alatt az egész emberiség töpöríthető.
Mikulás karácsonya
Az Andersen család feje szeretne egy csodás karácsonyt varázsolni három gyermekének. Egy véletlen folytán összetalálkozik az igazi Mikulással, akivel egy időre szerepet cserélnek.
Vakrandim az élettel
A Vakrandim az élettel alapvetően tréfát csinál a látássérültek nehézségeiből, eközben azonban úgy marad vicces és vidám hangulatú alkotás, hogy nem áll érzéketlenül a komoly témához. Amellett, hogy a film igyekszik hű lenni az alapjául szolgáló, igaz történethez, túlzásaival és nyilvánvaló túlkapásaival csak még markánsabban szemlélteti Sali életének buktatóit. A film igazi üdítő romantikus komédia, tele szokatlan csavarokkal, ugyanakkor optimista tanmese is az őszinte barátságról és az elszántságról, olyan szereplők segítségével, akiket nem lehet nem szeretni.
Eszeveszett esküvő
Az Eszeveszett esküvő nem az ifjú pár, a család és a barátok, hanem a háttérben dolgozók szemén keresztül mutatja be az eseményeket. Eric Toledano és Olivier Nakache filmje az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb francia vígjátéka, amely a rendezőpáros korábbi filmjeihez hasonlóan (Életrevalók, Samba) nemcsak szórakoztató pillanatokat, hanem szeretettel teli karaktereket és felejthetetlen élményt nyújt.
Tökéletes hang 3
Anna Kendrick és Rebel Wilson vezetésével visszatér a TÖKÉLETES HANG szereplőgárdája a harmadik résszel a nagysikerű 2015-ös második rész után, amely minden idők legnagyobb bevételt hozó nyitó hétvégéjét tudhatja magáénak a zenés film műfajában.
Az acapellás lányok várva várt harmadik kalandját Trish Sie rendezte.
Megjött apuci 2
A nagysikerű vígjáték folytatásában az apucik mellé a nagyapucik is betársulnak a mókába.
Rossz anyák karácsonya
A Másnaposok-trilógiát jegyző szerzőpáros, Jon Lucas és Scott Moore tavaly megtörte a jeget és a női nem képviselőit, méghozzá a keményen dolgozó anyákat tette meg zseniális vígjátéka főszereplőinek. A hatalmas sikert arató első részben megismert bevállalós anyatriót, úgy mint Mila Kunist, Kristen Bellt és Kathryn Hahnt a filmben olyan remek színésznők próbálják majd móresre tanítani, mint Susan Sarandon, Christine Baranski és Cheryl Hines.
Harmadnaposok 2
Az ausztrál Kék-hegységben tartott esküvő rosszul indul, amikor a vőlegényre ráesik egy hatalmas szikla... A Harmadnaposok első részéből megismert fiúk, David, Tom és Graham most szállíthatják barátjuk holttestét vissza Londonba, ahol a fiú gyászoló nénikéje már a temetést intézné. Amikor magángépük kényszerleszállást hajt végre az ausztrál sivatagban, a fiúk nem tehetnek mást, mint keresztülcipelik barátjukat a veszélyekkel teli tájakon, és útközben meg kell birkózniuk jócsaj raverekkel, egy machetét lóbáló mamival, és egy hatalmas arany pénisszel azért, hogy barátjukkal elérjék a temetést. Persze élve…