zene

Még mindig úton - könyv a 20 éves Bon-Bon együttesről

Megjelenési év: 
2014

Kimondani is sok, de a Bon-Bon húszéves lett. A jubileum alkalmából megjelenő könyv iskolapéldául szolgálhat minden zenével foglalkozó és könnyűzenét szerető embernek. Kitartás, szakmai alázat, hit, hangszeres felkészültség – és a legfontosabb: emberség. Féltve őrzött történetek, keserédes vagy éppen vagány, eltitkolt sztorik, értékes gondolatok gyűjteménye ez a kötet.

Tovább

Lemezborító-klasszikusok karácsonyra és a 2015-ös év minden hónapjára

Igazi zenebolondoknak szóló meglepetéssel rukkolt elő a 2015-ös évre a Százszorkép Kiadó. A Bakelit 2015 elnevezésű falinaptár az év minden hónapjára egy-egy lemezborító-klasszikussal kedveskedik a bakelit és az igényes magyar könnyűzene rajongóinak. A naptár lapjain a Neoton Família, az Omega, a V. Moto Rock, Kovács Kati, a Locomotiv GT, a Hungária, az Illés, Komár László, az Edda, a Hobo Blues Band, Máté Péter, az Első Emelet és az R-Go klasszikus lemezborítóiban gyönyörködhetünk, azaz minden hónapban lesz min nosztalgiázni.

Tovább

Mága Zoltán adventi koncertje az Operettszínházban

Szív-, és lélekmelengető koncertet ad Mága Zoltán sztárvendégeivel Advent második vasárnapján, december 7-én 19 órától a Budapesti Operettszínházban. A koncerten színpadra lép Zsédenyi Adrienn, Fischl Mónika, Tolvai Renáta, Mága Jennifer, Kökény Attila és Kerényi Miklós Máté, közreműködik a Primarius Szimfonikus Zenekar, és a Budapest Táncművészeti Stúdió Bogdán Péter koreográfus vezetésével. A gálaest rendezője Kerényi Miklós Gábor-KERO.

Tovább

Mesés dallamokkal érkezik a Játékkészítő

A nem mindennapi hanghordozó tizenkét, a darabban is elhangzó szerzemény mellett egy ajándék dallal, Hien A mese rólad szól című slágervárományosával kiegészülve került a boltokba. A szerzők közé csatlakozott Dobrády Ákos is. A Bereczki Zoltán, Király Linda, Király Viktor és Radics Gigi előadásában sikerre vitt Álmodd meg a csodát című dal mellé most felsorakozik a darab összes betétdala – további előadók, így például Oroszlán Szonja, Nagy Feró, Szabó Győző vagy Herrer Sára közreműködésével.

Tovább

Szűcs Gabi saját útja: Új lemez, egyedi hangzás

Szűcs Gabi, a legendás Cotton Club Singers egyik alapítója látványos zenei metamorfózison esett át: a swingen keresztül eljutott a popig, s a zenei stílusváltás közben sikerült kialakítania egy egészen egyedi hangzásvilágot.

Tovább

Magyar slágertörténet a Müpában

Káel Norbert dzsesszzongorista új ruhába öltöztette a magyar populáris dalköltészet klasszikusait. A The Hungarian Songbook című műsort, amelyben két színművész, Nagy-Kálózy Eszter és Hirtling István énekli el a zenekara és az MR Szimfonikusok által kísért számokat, háromszor is láthatja a közönség a Művészetek Palotája (Müpa) Fesztivál Színházában, először november 20-án.

Tovább

Álmodd meg a csodát!-A Játékkészítő varázslatos dala

Elkészült az A Játékkészítő című, decemberben érkező szuper-pop-musical fináléjának klipje. A slágerlistákon egyre feljebb kúszó dalhoz most egy meseszerű dalfilm is készült, Bereczki Zoltán, Radics Gigi, Király Linda és Király Viktor szereplésével.

Tovább

Polyák Lilla első önálló albuma - Most és mindörökké

Polyák Lilla sokak által régóta várt önálló albuma igazi slágergyűjtemény. Az összes olyan sláger helyet kapott rajta, amely miatt az egyik legjobb női hangnak tartják Lillát Magyarországon. A szóló előadóként áttörést hozó Csináljuk a fesztivált!-győztes "Woman In Love"-tól kezdve a legnagyobb rádiós slágerén ("Itt és most") és a Bűbáj (Enchanted) végefőcímeként híressé vált "Ever Ever After"-en, valamint az Eurovíziós slágerein ("Valami más", "Karcolás") át a legújabb daláig, a Rácz Gergővel duettben énekelt "Egyetlen szó"-ig minden fontos szólódala helyet kapott a válogatáson.

Tovább

Keresztes Ildikó őszinte vallomása

Volt a román tornászválogatott tagja, énekelt skandináv luxushajón, játszott musicalekben és prózai darabokban, hallhatjuk koncerteken, fesztiválokon, és ő énekli legszebben a Hazám c., szívünknek oly kedves dalt. Ki ez a füstös hangú, szenvedélyes díva, aki újra és újra elkápráztatja sokoldalúságával a közönségét? Honnan jött, hová tart, és vajon mit tartogat még nekünk? A 329 oldalas, képekkel színesített önéletrajzi könyvben maga az énekesnő válaszolja meg a kérdéseket.

Tovább

Ocho Macho-dallal áll színpadra a Budapest Voices

Egy vadonatúj átdolgozás bemutatója is lesz a Budapest Voices augusztus elsejei koncertje a Dürer Kertben. Az énekegyüttes az Ocho Macho - Kowalsky vendégszereplésével készített - Képzeld el másképp c. dalát adja elő a saját felfogásában sok más átirattal egyetemben.

Tovább