Átrium

Kilenc éve színpadon Az Őrült Nők Ketrece

Az elmúlt kilenc év töretlen sikerét mi sem igazolja biztosabban, mint hogy 387 alkalommal több mint 140 ezer néző látta már a mostanra kultikussá vált előadást. Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. De mi van akkor, ha mégis muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy?

Tovább

Átrium: nyitás és újratervezés

A függetlenség napja című rendezvénnyel nyitja meg újra hivatalosan is kapuit az Átrium 2020. július 4-én este 8 órakor. Ekkor tartják a színház előterében megnyitott Átrium Bisztró hivatalos megnyitójával összekötve az Átrium Színház posztkarantén újramegnyitóját. Az első előadás július 11-én a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab lesz, amit ezúttal – egyetlen alkalommal – Molnár Piroska előadásában láthat a közönség.

Tovább

Debreczeny Csaba: „Semmiben nem tudunk szót érteni egymással”

Az Átrium új előadása, a 12 dühös ember a lélektani realizmust ötvözi a krimi feszültségével. A szűk térbe bezárt embereknek élet-halál kérdésében kell egyetértenie, miközben a döntésük hátterében megannyi előítélet, gyengeség húzódik meg. A Négyes esküdt kemény ellenfélnek bizonyul, a rációt képviseli az indulatoktól túlfűtött többség ellenében. Debreczeny Csaba játssza az egyiket.

Tovább