Kult-Mix

Minden olyan hír, esemény vagy program, amely a többi rovatunkban már nem fért el. Kiemelve a hazai programokat.

2000-re is sokan világvégét jósoltak, de a VilágVeleje Produkció már akkor is Világ Eleje Fesztivált hirdetett. Azóta 13 alkalommal rendezték meg a legnagyobb évindító eseményt, a VilágVeleje Fesztivált. Január 18-19-én a hazai élvonal legaktuálisabb produkciói lépnek színpadra, meglepetésekkel, vendégekkel. A helyszín ezúttal a Millenáris Teátrum.

5

A Művészetek Palotájában, Európa egyik legjobb akusztikájú koncerttermében a hatalmas kivetítőkön megjelenő Munkácsy műalkotások, és a festményekhez komponált zenei tételek 150 év távlatából idézték meg a festő szellemiségét.

4

A napokban készült el az idén Fonogram-díjra jelölt színésznő vadonatúj karácsonyi dala. A dal zenéjét és szövegét Csiszár Ferenc írta, a stúdióban pedig Réka zenekarának állandó tagjai gondoskodtak arról, hogy csilingelően tökéletes új karácsonyi szerzemény szülessen.

4

Az énekesnő csak nemrég tette közzé Paradise című videoklipjét, most pedig karácsony alkalmából ismét egy igazán újszerű, és az ünnephez illően mély mondanivalójú videóval lepi meg rajongóit.

1.4

Szalóki Ági első alkalommal fűzi csokorba kedvenc karácsonyi dalait. Hetedik lemezén klasszikus templomi és magyar népi karácsonyi énekek szólalnak meg az énekesnő és jazz - zenész társai tolmácsolásában. Az egész családot megszólító, meghitt hangulatú zene, igazi ünnepre hangoló.

5

A művész folytatja a délszláv zene hagyományait legújabb anyagán, amelyen 10 rendkívüli felvétel kapott helyet.

4.5

Magyarország legnépszerűbb rock bandájának nemzetközi slágere, a ‘Gyöngyhajú lány’ számtalan fesztivál díjat hozott a csapat számára a ’70-es években, és azóta is ez a dal képezi minden produkciójuk végén a tetőpontot. Mi is lehetne az Omega legújabb DVD-jének, a 'Greatest Performances'-nek a záró akkordja, mint a Gyöngyhajú lány...

5

A fesztivál címe - Egri Történelmi Vigasságok - Múlt a mában – is azt jelzi, hogy a korábbi évek autentikus megjelenítési módjával szemben, idén a modern feldolgozások kerülnek előtérbe, ami lehetőséget ad rá, hogy fesztivál a fiatalabb közönséget is megszólítsa július 20 és 22. között.

4

Szerényebb keretek között, a korábbi évekhez képest mennyiségileg kevesebb kínálattal, de változatosságából és színvonalából mit sem veszítve indul útjára a 21. Zempléni Fesztivál (augusztus 11-19.).

4

A két népszerű művész különleges estje 2012. július 21-én (szombaton) 20 órakor a Városmajori Szabadtéri Színpadon a századforduló nagyvárosaiba kalauzolja a nézőket.

4