Streaming esemény lesz az idei Európai Filmdíj-átadó

Írta: admin

Élőben kerül megrendezésre 2021. december 11-én Berlinben a 34. Európai Filmdíj-átadó, amely követhető lesz online stream keretében. Az akadémiai tagok, partnerek és vendégek szokásos közönsége azonban idén sem vehet részt az eseményen, miként a nemzetközi sajtó képviselői sem. Kizárólag a jelöltek és a nyertesek tartózkodhatnak személyesen a helyszínen.

A döntés a pandémia által okozott, folyamatosan romló helyzet eredményeként született meg, hiszen Európa több országában, köztük Németországban is nagyon emelkedik az esetszám. A világjárvány a díjátadó hétvégére tervezett valamennyi eseményt befolyásolja.

Matthijs Wouter Knol, az Európai Filmakadémia ügyvezetője szerint: “Nagyon sajnáljuk a döntést, ami sok számára jelent hatalmas csalódást Európa-szerte. Mi magunk is rendkívül csalódottak vagyunk. De hatalmas a felelősségünk egy ekkora eseménnyel, és sajnos nem volt más választásunk. A rizikó túlságosan nagy volt. Mindent meg fogunk tenni, hogy ennek ellenére emlékezetes esemény legyen – a résztvevők, valamint a nézők számára is.”

A díjakról a megszokott módon dönt az Európai Filmakadémia 4100 főt magába foglaló tagsága.

A ceremónia élőben követhető lesz a https://europeanfilmawards.eu honlapon, valamint több partner oldalán.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)