Barangolás Hollandiában – a malmok és a legidősebb holland város

Kinderdijk Hollandia egyik legvarázslatosabb pontja. A 18 működő vízimalom, melyeket a 18. században építettek, gyönyörű látványt nyújt, amint csendesen forgatják lapátaikat a szélben. Ez az egyedülálló komplexum a Világörökség részét képezi, és hihetetlen betekintést nyújt a holland vízgazdálkodás történelmébe. Maastricht pedig Hollandia legdélibb városa, mely a Maas folyó két partján terül el.

A malmokhoz először Eindhovenbe érdemes repülni a Wizz Air légitársasággal, majd vonattal tovább utazni, illetve Rotterdam és Kinderdijk között közlekedik a 194-es busz, a menetidő összesen 2 óra, de csodaszép helyen halad végig az út. Látogatóként hajókázhat a malomkomplexum körül, amit gondosan megőriztek az utókor számára. Néhány malomban múzeumi kiállítások is vannak, ahol megismerhetjük a vízimalmok működését és a történeti hátteret. Ne felejtsük el a gyönyörű fotókat sem, amiket készíthetünk ebben a festői környezetben!

Maastricht

Ide szintén a vonat a jó megoldás Eindhoven és Maastricht egy átszállássál (Sittard-on keresztül) érhető el, alig 1 óra alatt. A város gazdag történelemmel és kultúrával büszkélkedhet, ami visszatükröződik a régi, jól megőrzött épületeken és a nyüzsgő kulturális életen.

Az első megálló sokak számára a Vrijthof tér lesz, amit az impozáns Szent Servatius bazilika és Szent János templom határol. Ezek a gótikus és román stílusú épületek hatalmas és lenyűgöző építészeti remekművek.

Egy másik látványosság a Maastricht Egyetem, mely egyike a legidősebb és legelismertebb egyetemeknek Hollandiában. Ha szeretnénk többet megtudni a város történelméről, látogassunk el a Bonnefanten múzeumba, ahol a régió művészeti és történelmi örökségét mutatják be.

Ne hagyjuk ki a város alatti hatalmas barlangrendszert sem! A St. Pietersberg barlangok számtalan folyosóját és termét évszázadok alatt vájták ki. Itt megtekinthetők a régi műalkotások és szobrok, amiket a falakra rajzoltak.

Kinderdijk és Maastricht mindkettő különleges és lenyűgöző hely, ahol a holland történelem és kultúra életre kel, és felejthetetlen élményt nyújt.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)