Kabaré musical a Turay Ida Színházban

A darabot Magyarországon először az Ódry színpadon mutatták be 1976. április 17-én, Szinetár Miklós fordításában és rendezésében, a dalszövegeket G. Dénes György fordította, a főbb szerepeket Cseke Péter (ceremóniamester), Vándor Éva (Sally), Mihályi Győző (Cliff), Dunai Tamás (Schultz úr) játszotta. Idén, október 6-tól a Turay Ida Színházban láthatjuk Mikó István és Détár Enikő főszereplésével, Koltay Gábor rendezésében.

1930-as évek, Berlin. A város izgalmas, szabad, a mulatókban repkednek a harisnyatartók, a táncos lányok szexisek és olcsón kapható gyönyörökkel csábítanak mindenkit, aki ebbe a világba téved. Ide érkezik Amerikából Cliff, a lelkes de még kezdő író, hogy megírja élete nagy regényét. E helyett azonban, már az első nap beleszeret egy angol énekesnőbe (Sally), aki a politikához nem ért, de annál többet gondol a férfiakról és magáról. S ha már első éjszaka egymás karjaiban kötnek ki, Schneider kisasszony panziójában elkezdik közös életüket, abban a korban, amikor már annyira nem lehet hinni semmiben, hogy szinte mindent elhisznek amire csak vágynak.

A nagy kérdés: ellen tud-e állni a szerelem a hatalom, a pénz, a politika befolyásának? Megmaradhat-e a tisztesség a nehéz időkben?

Mikó István és Détár Enikő mellett Hűvösvölgyi Ildikót is láthatjuk az ismert musical új változatában.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)