50 éves A muzsika hangja - szenvedélyes produkciót tervez a Pesti Magyar Színház

A szenvedélyt és az egyéniséget kereste Zalán János direktor a bemutatkozó színészek előadásában - Meghallgatást tartott a Pesti Magyar Színház A muzsika hangja főszerepeire. A profi színészeknek szervezett casting célja természetesen nem a tehetségkutatás volt, hiszen a musicalvilág legnagyobb nevei jöttek el, hogy megcsillogtassák hangjukat és tehetségüket. A háromtagú zsűri - Fekete Mária, a produkció zenei vezetője, Zalán János direktor és Magony Enikő, a színház korrepetitora - azokat a hangokat kereste, amelyek beleillenek a darab 2015. november 27-re tervezett bemutatójának koncepciójába.

Zalán János szerint a meghallgatás egyik tanulsága, hogy érdemes néha kimozdítani a színészt szokásos szerepéből, és olyan alakítással megkínálni, amely akár ellentétes megszokott karakterével, a komfortzóna elhagyása ugyanis megújulásra, gondolkodásra ösztönöz. A Pesti Magyar Színház alkotói csapata a fellépőktől nem csupán hangok egymásutánját várta, hanem a választott dalban rejlő érzések és történet átadását, elmesélését.

A muzsika hangja nem egyszerű, negédes szerelmi történet, amely az egykori apácanövendék és a szigorú katonatiszt között szövődik, hiszen a musical a személyes világ értékei – szerelem, a család fontossága, összetartás – mellett a hatalomhoz viszonyulás kérdését is felveti. Von Trapp kapitánynak döntenie kell, elhagyja-e a kényszerítő történelmi helyzet hatására a hazáját, és ez a dilemma haragot vált ki belőle. Máriának pedig a szeretet erejével kell támogatnia a döntésében. Ilyen érzéseket, vagyis a szenvedélyt és a gondolatokban megmutatkozó egyéniséget értékelte a nyertes pályázók esetén a Pesti Magyar Színház zsűrije.

A szereposztás az évadnyitó után válik nyilvánossá, november 27-től pedig kettős és hármas szereposztásban láthatja a közönség minden idők egyik legnépszerűbb musicaljét, A muzsika hangját.

Fotó: Faluhelyi Fanni

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)