Idén harmadik évadával jelentkezik a SzínházTV a színház Netflixe!

Írta: admin

A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet után is egymást segítő szimbiózisban tudnak létezni a kőszínházi előadásokkal. Ami a mozinak a Netflix, az a színháznak a SzínházTV.

"A színház, mint közösségi és művészeti élmény létjogosultsága - csakúgy mint a mozié - megkérdőjelezhetetlen, a SzínházTV pedig nem azért született, hogy átvegye a kőszínház feladatát, hanem épp ellenkezőleg. Az online előadások egyrészt térben és időben kitágítják a színház kereteit, másrészt felkeltik az érdeklődést az előadások iránt" - mondja Radnai Márk, színházrendező, a SzínházTV megálmodója.

A SzínházTV missziója, hogy láthatóbbá tegye a magyar kultúrát. Láthatóvá azok számára, akiknek nincs lehetőségük, hogy egy előadást élőben megnézzenek és közel hozza a színházat azokhoz, akiket eddig nem érintett meg ez a műfaj. Az online előadás további, és felbecsülhetetlen hozadéka, hogy olyan kiváló előadások is elérhetőek, melyek a repertoárról lekerülve gyakorlatilag nyomtalanul eltűnnek.

Jelenleg is több színházzal is folynak az egyeztetések, de a Katona József Színház, a Centrál Színház, a Játékszín, az Orlai Produkciós Iroda, a Jurányi Inkubátorház továbbra is partnere marad a SzínházTV-nek és hozzájuk csatlakozik idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Móricz Zsigmond Színház és a Csokonai Színház is.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)