Mindig érdemes megújulni

Magyar cím: 
Nyitottan a világra
Írta: 
Pataki Ági

Pataki Ági az 1970-es években teljesen véletlenül került be Rotschild Klára közismert szalonjába manökennek, ezt követően pedig a Fabulon cég reklámarcaként vált országosan ismertté. A modellszakma befejezése után két divatüzletet is sikerrel üzemeltetett a Váci utcában, majd teljesen más, számára idegen területen filmproducerként szerzett nevet magának férje, Kovács Gábor oldalán. A házaspár elnyerte a filmkészítőknek adható egyik legnívósabb elismerést, a Balázs Béla-díjat is. Visszaemlékezései alapján írt könyvéből egy máig sikeres nő életét ismerhetjük meg.

Hogyan lehet valakiből országosan népszerű modell, majd sikeres ruhaüzlet-tulajdonos, továbbá külföldön is díjazott filmproducer? Legyünk nyitottak, rugalmasak, vállaljunk kockázatot és ne féljünk az új dolgoktól! Nagyjából így lehetne összefoglalni Pataki Ági életfelfogását.
A 312 oldalas könyv, amely nem egy szokványos életrajz, azzal kezdődik, hogy az egykori Fabulon Áginak rossz a memóriája és nehezen tud feleleveníteni fontosabb mozzanatokat a múltból. Ehhez képest a kötet végén alig tudja abbahagyni a történetmesélést! Ha úgy nézzük, egyértelmű, hogy mi a titka Áginak. Sosem félt belevágni újba, jókor volt jó helyen, mert kockáztatni, valamint mindig úgy vállalt el bármit (divatfotózást, jótékonysági kezdeményezéseket, kért pénzt filmekhez stb.), hogy az végül hiteles és működőképes lett.

A nyilvánosság mindig fontos volt számára, azonban sosem teregette ki magánéletét. Nem volt a bulvárlapok kedvence, pont ettől vált hitelessé, bármit is csinált. Talán pont emiatt kérte fel a Helia-D, hogy 70 évesen legyen a kampányuk arca. Az ilyen szereplés külföldön nem példa nélküli, Maye Musk (Elon Musk édesanyja), Helen Mirren vagy Judi Dench szintén szerepelt már reklámban. Tévhit, hogy az idősebb generáció már nem számítana.

A filmes világ már egészen más terület, főleg a 20 év modellszakma után. Szerencsére találkozása Kovács Gáborral jól alakult, a mai napig sikeres házaspár és producerpáros. A szakmai nehézségeken férje segítette át. Jobbára művészfilmekhez adják a nevüket annak ellenére, hogy Ági inkább a közönségfilmeket részesíti előnyben. Ahogy ő mondja, a szakmát jelenleg is tanulja és nem fél kockáztatni. Az Üvegtigris-trilógia sikere ennek ékes bizonyítéka.

A Nyitottan a világra egy sokoldalú, megújulni tudó, magabiztos nő életútjának története, akinek életfelfogása, bölcsessége és jókedve mindenki számára követendő példa.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)