Tóth Zoltán: „Szándékom volt bemutatni olyan dolgokat, amik szerintem tanítással szolgálhatnak a mai fiataloknak"

Tóth Zoltán, a bábolnai tekecsapat kapitányának első regénye nagyszabású és rendkívül érdekes utazás a 80-as évek Magyarországának világába. Nem mindennapi vállalkozásba fogott a Virágoskert a vasfüggöny mögött című regényfolyam megírásával és kiadásával, így többek között erről is beszélgettünk a szerzővel.

Mi inspirálta, késztette a regény megírására, illetve mennyi ideig érlelődött a történet, mielőtt elkezdte papírra vetni?
Maga a történet, a sorok közt megbúvó rejtelem inspirált, hogy közre kell ezt adni, olyan formában, hogy mások számára is élvezetes, követhető és érthető legyen. Meg tudom így mutatni az életünk hátterében történő mozgató szálakat, amikről tudomásunk sem volt. Az izgalmas történelmi szálak közé fűzve szándékom volt bemutatni olyan dolgokat, amik szerintem tanítással szolgálhatnak a mai fiataloknak, az élethez, tanuláshoz, munkához, párkapcsolati problémák megértéséhez. Mindez azt gondolom egy olyan plusz ajándék a regényben az olvasóknak, melyre nem is számítanak.
Több, mint 10 éves munka előzte meg a regény megírását. Kiemelném azt, hogy kétszer már megírtam ezt a történetet, méghozzá kétszer rosszul, így a harmadik nekifutásnál volt is bennem félsz, hogy talán nem kellene megpróbálni harmadszorra, viszont főként mások unszolására és támogatására mégis nekiláttam. Így született meg ez a végső verzió, amely az olvasók visszajelzése szerint nagyon jól sikerült.

Történelmi fikciós regényként mennyire volt fontos a korhűség?
Teljes mértékben. A korhűség oly mértékben volt szükségszerű – hogy az olvasó minél jobban átérezhesse a korszak hangulatát– , hogy minden részletében megpróbáltam úgy leírni és érzékeltetni a történetet, hogy mások is képet tudjanak alkotni a magyarországi 80-as évekről.

Terjedelmét tekintve kevés hasonló magyar nyelvű regény jelent meg, ráadásul a folytatás is nemsokára kész. Nem fél attól, hogy a mennyiség a minőség rovására megy, és esetleg elrettentheti az olvasókat?
Nagyon tartottam tőle, hogy untatni fogom az olvasókat, és féltem tőle, hogy feleslegesen próbálom túlrészletezni a regényt az általam képviselt írásmóddal. Viszont a lektoraim, kritikusaim arra sarkalltak, hogy hagyjak meg, írjak le mindent, ami szerintem fontos és szükséges, hogy így legyen a mű teljes. Úgy készültünk, hogy a segítőimmel az utómunka során majd kihúzzuk azokat a részeket, amik szükségtelenek, viszont végül erre nem került sor, voltaképp minden egyes részlet úgy szerepel a könyvben ahogy megírtam.

Egészen elképesztő csapatmunka áll a regény mögött, amit teljes mértékben saját kiadásúnak kell tekinteni. Miért döntöttek a magánkiadás mellett, illetve milyen segítséget kaptak?
Gyakorlatilag semmilyen támogatást nem kaptunk. A jelenkor írói megítélése és a kiadók hozzáállása egyszerűen nem hagyott más lehetőséget, mint a magánkiadás. A jelenlegi magyar kiadói „ipar” elég póriasan megoldja azzal, hogy a műveket valamilyen felületen megjelenteti, viszont ettől még ez nem gondozás és igazi kiadói munka. Úgy véltük, hogy ha foglalkozunk ezzel a történettel, akkor megérdemli azt, hogy mind tartalommal, külsőséggel és promócióval megkapja azt, amit megérdemel. Ezt pedig csak úgy tudtuk elérni, hogy saját erőforrásainkat megmozgatva, önerőből megalkottuk a megfelelő hátteret.

Ön diszlexiás, ami nyilván nehézségekkel, ugyanakkor másféle rálátással is hatással van az írásmódjára?
A diszlexia egy nagyon kellemetlen állapot, és nagyon hamar képes – főleg fiatalon – az embert perifériára szorítani, főként az iskolában, ahogy azt én is megéltem. Egy nagyon kedves tanárnőm, Alpári Barnáné Jutkanéni volt az, aki kiemelt ebből a „posványból”, és az ő korrepetálásának, segítségének hála eljutottam odáig, hogy merjek alkotni, merjek írni. Igazi kihívásnak éltem meg a regény megszületését, hiszen másokhoz képest nekem akár egy-két oldal megírása is sokkal nehezebb, időigényesebb. A nehézségek ellenére azonban csodálatos érzéssel tölt el, amikor egy általam alkotott művet tudok közreadni.

Verseskötete és novelláskötete is jelent már meg, illetve a következő rész is ugyebár nemsokára elkészül. Mire számíthatunk a folytatásban, illetve dolgozik-e még valamin, vagy teljes mértékben a regényre koncentrál?
Vannak olyan időszakok, amikor, mint a sportoló, bemelegítve tartom magam, és ha a próbafutás – esetünkben a regény megírása – nem jár olyan eredménnyel vagy olyan minőségűek a teleírt oldalak, mint szeretném, akkor szoktam novellákat írni, illetve a versek, azok ihlettől vezérelve „jönnek maguktól”. A versek és a novellák mind egy gyűjteménybe kerülnek, és a megfelelő időben összeállítunk belőlük valamit.

A lényeg viszont a regény folytatása – ami már most is több mint 1000 oldalnál tart – , amely a Mókusvadászat címet viseli.

S.T.
Fotó: Tóth Zoltán