Princess varázs Miskolcon

A népszerű hegedűtrió 10 éves és ezt a különleges ünnepet már tavaly elkezdték a lányok koncert formájában, amelyet idén március 7-én Miskolcon (Művészetek háza) folytatnak. A népszerű dallamok mellett lesz meglepetés is. A jubileumról és a közelgő tervekről Pados Kriszta nyilatkozott.

Miért pont Miskolc? Van kötődés a városhoz vagy csak ez volt a soron következő koncerthelyszín?
Sándor Kriszti kolléganőnk ebben a városban szerzett diplomát, a Zeneművészeti Egyetemen, de nem ezért játszunk most itt. Meghívást kaptunk a Művészetek Házába, aminek szívesen teszünk eleget. Nagyon várjuk a koncertet :)

10 éve zenéltek együtt, mindig megvolt az összhang vagy voltak súrlódások? Miskolc mellett még hol fogtok ünnepi koncertet adni?
Több mint 10 éve zenélünk együtt; sőt, már a Princess megalakulása előtt is sokat dolgoztunk együtt Krisztivel. Játszottunk az Interoperett Zenakarában, Musical gálában és színházi produkciókban is. A barátságunk is onnan ered, amit aztán „átmentettünk” a Princessbe. Azt hiszem, súrlódások minden közösségben vannak. Nekünk, hármunknak is össze kellett szoknunk. De hamar sikerült ez annak idején a kezdő felállással: Ildikóval, most meg Beával is, aki Ildit helyettesíti, és akivel már több, mint két éve dolgozunk együtt. Miskolc mellett a Budapest Kongresszusi Központban tervezünk még egy koncertet, valamikor a közeljövőben.

A zenei stílus crossover, mennyire vevő erre a fiatalság? Vannak fiatal rajongóitok is?
Úgy tapasztaltuk az elmúlt 10 éve során, hogy a „crossover”stílusra korosztálytól és generációtól függetlenül vevő a közönség. A mi zenénk sok gyereket ösztönzött például hegedűtanulásra. A koncertjeinken is rengeteg kislány, illetve kiskamasz tapsol nekünk (persze inkább csak nyáron). Sok óvodában, iskolában a balettet tanuló pici lányok a mi zenénkre teszik meg első balett-lépéseiket, ami persze nagyon jó érzés!! Elmondhatjuk, hogy a fiatalság általában nagyon lelkes csapat; a mi kis rajongóink is sokan vannak :-)

Milyen számok lesznek a koncerten, készültök-e meglepetésekkel?
Igen. Az elmaradhatatlan klasszikusok Princess stílusban épp úgy felcsendülnek majd (Monti Csárdás, Brahms: Magyar táncok, Rossini, Mozart nyitányok) , ahogy a stilizált és örökzöld tánctételek, no meg persze a saját szerzeményeink is. Emellett új számokkal is meglepjük majd a közönséget.

A koncert mellett mi várható még idén a Princess körül?
Lemez, külföldi utak (ami egyelőre még szervezés alatt), sok zenekaros koncert! Egy konkrét tervről beszámolhatok: szeretnénk egy unplugged-koncertet csinálni a közeljövőben, csak akusztikus hangszerekkel, akusztikus hegedűinkkel. Amolyan családias, letisztult stúdiókoncertet. Ez lesz a következő nagy dobásunk!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)