Monkey Business Band – egy különleges zenekar, képzett zenészekkel

A budapesti klubélet megkerülhetetlen színfoltja lett a Monkey Business Band. Egyre többször botlik beléjük az ember, egyre jobb klubokban. Az énekesnőt, Pál Julcsit kérdeztük.

Sokat gyűritek a dalokat, mire kialakul ez a megszólalás?
Természetesen sokat próbálunk a zenekarral. Általában hetente próbálunk, de a fellépések hetén előfordul, hogy többször is összejövünk próbateremben gyakorolni a srácokkal. A koncertek előtt is igyekszünk bőven időt hagyni a technikai beállásra. Nagyon fontos számunkra, hogy profi produkcióval lépjünk a közönség elé, amihez bevallhatjuk, sok idő, energia és pénz is szükségeltetik. A dobosunk, Sólyom Attila és a billentyűsünk, Tordai Levente is nemrég invesztáltak új hangszerekbe egy még tökéletesebb és komplexebb hangzás elérése érdekében.
Megpróbálunk odafigyelni a legkisebb részletekre is. Így a koncertjeink például egy, általában nagyszínpados előadásokat fémjelző, show-elemmel kezdődnek, ami mindig nagy élmény és azonnal lázba hozza a közönséget. A hangzáson kívül odafigyelünk arra is, hogy a törzsközönségünk számára mindig nyújtsunk valami újat. Ezért rendszeresen bővítjük a repertoárunkat és saját dalok is tervben vannak.

Zeneiskolában is tanultatok netán?
A zenekarban mindenki tanult zenész. A gitárosunk, Riskó Tibor és a basszgitárosunk, Kaiser Ákos a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió növendékei voltak és rendkívül tehetséges és aktív zenészek mindketten. Tibi rendszeresen fellép a legnagyobb hazai sztárok mellett, mint session zenész.
A doboknál Sólyom Attilát hallhatjátok, ő is klasszikus zenei képzésben részesült Berdisz Tamásnál és a budapesti klubélet meghatározó party zenekaraiban zenélt (pl. Stereotone, Zsola és a Vad Orchideák).
Zongorán Tordai Levente játszik, aki a fellépéseink jó hangulatának garanciája is. Nemcsak minket, de a közönséget is mindig sikerül megvadítani. Én pedig eleinte Egerben, Pusztai Jánosné Ida néninél, majd a franciaországi, strasbourgi konzervatóriumban, Henrik Siffert-nél tanultam hangképzést és klasszikus éneket.
Ami szerintem nagyon jó a mi zenekarunkban, hogy nemcsak mint zenész tiszteljük egymást, de emberként is nagyra értékeljük egymást és szerintem ez az az energia, amit a közönség is megérez a koncertjeinken, és amihez szívesen csatlakozik.

Hol láthatunk titeket legközelebb?
November 17-én lesz a következő koncertünk, az Orfeumban. Szeretettel várunk minden kedves olvasót és zenerajongót!

Mik a tervek a jövőre?
Terveink közt szerepel, hogy az összes profi budapesti klubban fellépjünk, valamint szeretnénk a közel jövőben bemutatni első saját dalunkat is.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)