Bach Kata: „Nyitott szívvel állok hozzá minden új szerephez”
Bach Kata első színpadi tapasztalatai után rájött, hogy ez a műfaj nemcsak szórakoztató, de mély közösségi élményeket is rejt. Az évek során számos nagyszerű művész inspirálta és formálta. Törőcsik Mari emberszeretete és méltósága, valamint Börcsök Enikő nyitottsága és empátiája mindig is példaképei között voltak. A filmes és színházi világ közötti különbségek is tanulságosak voltak. Bár mindkét műfajban játszott, mégis más jelenlétet és technikát igényelnek. Az interjúban mindezek mellett szóba kerül az anyaság és a színészi karrier összeegyeztetése is.
Mi inspirált téged arra, hogy színész legyél? Van valamilyen emlékezetes pillanat, amely elindította ezt az utat?
Errefelé sodort az élet, én nem azok közé tartozom, akik gyerekkoruk óta színészek akartak lenni. Hiába jártam dráma tagozatos gimibe, még ott is meglepődtem, amikor a továbbtanulás szóba került, hogy egyetemi szinten is tanulni lehet a színészetet, mint szakmát. Az meghatározó volt, amikor kiskamaszként elkezdtem a falumban színjátszó szakkörre járni és azt éreztem, hogy igazi közösségre találtam, ahol sírni és nevetni is lehet.
Melyek azok a színészek vagy művészek, akikre felnézel, és akik nagy hatással voltak rád és a munkádra?
Számomra kikerülhetetlen az emberi oldala ennek a pályának, szerintem álljon egy szerep bármilyen távol a személyiségünktől, akkor is mélyen átitatódik azzal az értékrendszerrel, amit képviselünk. A jó színészek a negatív karaktereket is képesek vonzóan megcsinálni. Nekem Törőcsik Mari nagy példakép volt. Áradt belőle az emberszeretet és valami tartás, az élet nehézségeinek méltósággal viselése. De lenyűgözött, ahogy Börcsök Enikő azonnal megtalálta a közös hangot bárkivel, és aki mellé ült, az kedvet kapott hozzá, hogy elmesélje az egész életét, mert a nyitottság és az empátia, ami áradt belőle, felszabadította az embereket.
Milyen kihívásokkal találkoztál az eddigi pályádon, és hogyan segítettek ezek a kihívások a szakmai fejlődésedben?
Ez első alkalommal, amikor olyan rendezővel találkoztam, aki bizonytalan volt és nem tudta pontosan, hogy mit akar, teljesen leblokkoltam. Ha egymásnak ellentmondó információk érkeznek azzal kapcsolatban, hogy mit kéne csinálni, az bénító tud lenni. Ezért rájöttem, hogy nagyon kell befelé figyelnem és hallgatnom a saját megérzéseimre. Kihívás volt kiállni ezer ember elé verset mondani, énekelni vagy megtanulni interjút adni úgy, hogy ne jöjjek zavarba a helyzettől.
Van olyan szerep vagy projekt, amely különösen fontos volt számodra, és miért?
A próbafolyamatokat többnyire nagyon élvezem, nehéz lenne választani, ha egy Anna Karenináról vagy a Háború és béke Natasa Rosztovájáról volt szó, akkor azok lehetőséget adtak arra, hogy egy hosszabb utat bejárjak és megpróbáljak egy teljes történetet elmesélni. Kisebb szerepnél viszont jut idő és energia beszélgetni az öltözőben, amíg várjuk, hogy színpadra kerüljünk, és ez ugyanolyan fontos, mert ilyenkor van lehetőség arra, hogy megismerd a társaidat.
Hogyan készülsz fel egy új szerepre? Van valamilyen megszokott vagy különleges módszered a karakterek megformálására?
Nyitott szívvel állok hozzá minden új szerephez. Most például A hazugban, amit februárban mutattunk be, a rendező, Horváth Csaba, egy idő után ízesebb, dallamosabb beszédet kért tőlem, szinte felénekelt nekem egy-két mondatot, hogy megértsem mire gondol, én pedig leutánoztam, amit csinál. Aztán ráéreztem a tenyeres-talpas szobalány humorára. Nagyon szeretem játszani és egyáltalán nem tudtam volna előre elképzelni, hogy egy ilyen harsány valaki lesz belőle.
Milyenek a tapasztalataid a színházi és a filmes világban? Miben más a két műfaj szerinted?
Az egyetem után több kisfilmben, vizsgafilmben és Reisz Gábor első nagyjátékfilmjében is játszottam, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanban. Erre nagyon büszke vagyok, mert ez egy generáció kultfilmjévé vált. De azóta kevés filmes munkám volt, ebben az is közrejátszott, hogy két gyermek édesanyja lettem. Szeretnék filmezni, teljesen más jelenlétet igényel, kamerán a szem mozgatása elég ahhoz, hogy valamit megértsem a néző, a Vígszínház nagyszínpadán ehhez sokszor az egész testet meg kell mozdítani.
Hogyan tudsz anya és színésznő is egyszerre lenni?
Szerencsére a férjem is színész (Wunderlich József – a szerk.) így pontosan tudja követni, hogy hol tartok egy próbafolyamatban, ahogy én is tudom, hogy neki épp mire van szüksége. Közösen igyekszünk egyensúlyban tartani a családunk életét. Hétvégén és ünnepnapokon is dolgozhat este valamelyikünk, viszont vannak olyan szabad hétköznapjaink, amikor nem visszük oviba a gyerekeket, hanem inkább együtt vagyunk.
Milyen terveid és célok várnak rád a jövőben a színészi pályán?
Szeretném inspirálni azokat, akikkel épp dolgozom. Örülnék, ha büszkék lennének rám majd a gyerekeim. Szeretném, ha nem venné el az eszemet minden ránc, amit felfedezek a tükörben.
Fotó: Emmer László, Dömölky Dániel
