Szarka Tamás: hangulat, energia, Ghymes

Szikraszemű címmel jelent meg néhány napja egy 12 dalt tartalmazó vadonatúj Ghymes-lemez. A világzenével hódító zenekart megteremtő és mai napig képviselő testvérpár hegedűs-énekes-kobozos tagját, Szarka Tamást kérdeztük zenéről, új albumról, koncertekről, vagyis a Ghymesről.

KulturCafe.hu: Kérlek, pár szóban foglald össze, mit jelent számodra az új album.

Szarka Tamás: Felkértek, hogy írjak zenét Dózsa életéről, amelynek az ősbemutatója az egyik Nyári Szabadtéri Játékokon volt. Ebből került át jó néhány dal a lemezre. Dózsa is szikraszemű volt, ugyanis helyettünk harcolta meg, amit meg kellett harcolni. Szikraszeműek mindig is vannak, és kell is, hogy legyenek. Kérjük őket, kívánjuk őket, szükség van rájuk.

KulturCafe.hu: Akkor ez is a fő témája, mondanivalója az albumnak?

Szarka Tamás: Tulajdonképpen nem muzsikát akarunk írni, hanem hangulatokat és energiát akarunk megzenésíteni. Ez a zenénknek a lényege mind a színpadon, mind a lemezen. Elkezdtünk, felépítettünk egy Ghymes-vonalat, amelyben hiszünk és tudjuk, hogy létezik.

KulturCafe.hu: A legutóbbi albumon jól érezhető, hogy azok a számok, amelyeket te írtál, inkább a modern world musicot tükrözik, míg Gyula a magyar népzenére fekteti a hangsúlyt. A gyors-lassú melódiák jól kiegészítik egymást. Az új lemeznél ez mennyire lesz megfigyelhető?

Szarka Tamás: Teljes mértékben. Nemcsak a lírát, hanem az erősebb muzsikát is kedveljük. Ezt váltogatjuk egyrészt saját magunk gyönyörködtetésére, másrészt a változatosság kedvéért.

KulturCafe.hu: Ősszel Álombálom-fellépések, télen pedig 4 karácsonyi koncertetek lesz. De mikor hallhatja a közönség a Szikraszemű anyagát?

Szarka Tamás: Lesz lemezbemutató koncert. Sőt! Most is van, hiszen amikor Gyula felmutatja a cd-t a koncerten, az már annak számít. Egyébként a hanganyagot több nagyobb városban is a tél vége felé, kora tavasszal fogjuk bemutatni. Most nagyon elfoglaltak vagyunk, jönnek a speciális karácsonyi koncertek, amelyeken dob nélkül, általában gyerekkórusokkal közösen játszunk.

KulturCafe.hu: Ha visszatekintesz, szerinted milyen utat járt be a Ghymes? Külső szemlélőként olyan mintha mióta kiszállt volna néhány alapító tag, úgy a Héjavarázs időszakában, azóta a zene is kibővült, megújult, más lett egy kicsit. Jöttek szólólemezek is. Külön működést a jövőben is terveztek?

Szarka Tamás: Külön munkákkal a '90-es évek óta állandóan foglalkozunk. Mivel mi szolgáltatjuk a zenét Gyulával, plusz én írom a szövegeket, így ketten voltunk, vagyunk az irányadók. A Ghymes abban állandó, hogy lassan 28 éve állandóan változik. Addig lesz Ghymes, amíg benne leszünk. A Héjavarázs 70 százalékát én, a maradék 30-at Gyula írta. Az ugyanaz a Ghymes volt már akkor is, mint ami most van. Ilyen, hogy régi Ghymes nem is volt soha, mert immáron 27 éve van új Ghymes.

KulturCafe.hu: A már-már hagyományteremtő Ghymes Fesztivál nagyon jó kezdeményezés, ráadásul népszerű is. Jövőre is lesz?

Szarka Tamás: Igen, úgy nyár eleje környékén, Balaton-felvidékre tervezzük. Ha a helyszín nem változik.

KulturCafe.hu: A politikát félretéve: sok indulat és pesszimizmus van a ma emberében. Mit gondolsz, a zenének mekkora szerepe van abban, hogy változtasson ezen?

Szarka Tamás: Amikor elfogy a szó, mindig előveszik a zenét. Nem becsülném túl, mert nagyon sok mindent nem a zene mond meg, hanem a tőke vagy egyes politikusok. Viszont alábecsülni sem kell, mert manapság nagyon sok zenész több százezer, illetve több millió embernek játszik egy-egy évben. És azzal már formál egy bizonyos véleményt, és nem is kicsit.

Ghymes: Szikraszemű 2010

Track lista:
1. Szikraszemű (4:02)
2. Szemet szemért! (4:18)
3. A bor a vér (5:18)
4. Boszi (6:34)
5. Hóban fürdő madár (3:37)
6. Hozsanna (5:20)
7. Vaskor (4:18)
8. Ződ hajnal (3:44)
9. Lement a Nap (4:41)
10. Fabula (3:33)
11. Ki vigyáz? (4:56)
12. Ég a Hold (4:40)

Értékelés: Nincs Átlag: 4.6 (9 szavazat)