Galerius fürdő – Siófoki vizes élmények egész évben!

A Galerius római császárról elnevezett élményfürdő és wellness központ – 800 m²-en , 6 medencével - nevéhez méltóan a római fürdők hangulatát idézi, az élet szeretetét, egyfajta életvidámságot közvetítve. Külön öröm volt számunkra, hogy a belépő helyett egy karperecet kaptunk, amely nemcsak az öltözőnket nyitotta, hanem a snack bárban is ezzel „étkezhettünk”, pénztárcánkat biztos helyen hagyva. A kellemes fürdőzés előtt frissítő masszás is várt minket.

Az élményközpont névadója

Galerius Valerius Maximianus Jovius, római császár, illir származásu, ifjú korában pásztor volt, Szerdikában (most Szófia) született az újabb Dácia területén, ahova anyja a régi Dáciából költözött át a gótok elől. Vitéz katona volt, de nyers, heves és szenvedélyes, a tudományok megvetője és pogány babonáskodásra hajlandó maradt még a császári trónon is, melyre Diocletianus kr. u. 293. emelte őt fel, azután fiává fogadta, nőül adta neki leányát, Valeriát s rábízta a dunai határvonal (limes) védelmét és Trácia kivételével az egész Balkán-félsziget kormányzását Noricummal és Krétával együtt.

Élmények télen-nyáron

A komplexum második emeletén található a masszás szekció. Relax masszásért Botka Zsuzsit érdemes annak felkeresnie, aki még sosem, vagy ritkán használt ilyen szolgáltatást. Rendszeres és sportmasszást pedig Mihály András nyújt. A masszázs csodálatos ősi technika és gyógymód, amely kellemesen megnyugtat és változásokat válthat ki a szervezetben, valamint az elmeállapotban. Remek hatással van azokra a problémáinkra is, melyeket nem tudunk megoldani, mert egy jó masszőr kezében egészen bizonyos, hogyha még arra a rövid időre is elfelejtjük őket.

A fürdőben két csúszda is gondoskodik az önfeledt a hangulatról.

Anakonda csúszda: A csúszda az első emeletről indul és az élménymedencében van a vége.

Péntek 13 óriáscsúszda: 2010. augusztus 13-án lett átadva - innen a név. 88 méter hosszú és 2 méter széles. A csúszda az épület II. emeletéről indul és az épületen kívül halad számos irányváltás közbeiktatásával, majd a földszinten ér véget. Az érkezési vízmélység csak 40cm, ezért a csúszda már 6 éves kortól igénybe vehető. A különleges pályát csak az arra alkalmas speciális úszógumival lehet csúszkálni, amelyet egy és két személyes változatban is használhatunk.

A medencetérben lévő koktélbárban finom koktélokat fogyaszthatunk, miközben a jakuzziban pihenünk. A nyári időszakban pedig a kültéri termálmedencében élvezhetjük a nem mindennapi italválasztékot.

A nagyberényi termálvíz ereje

Nagyberény község a Balatontól mintegy 15 km távolságra, a Siófokot Szekszárddal összekötő 65-ös főút közelében fekszik. 1091 méter mélyről feltörő minősített termálvize mozgásszervi problémák, nőgyógyászati és urológiai betegségek, bőrgyógyászati elváltozások gyógyítására, valamint baleseti sérülések és ortopédiai műtétek utókezelésére ajánlott. A nagyberényi gyógyvíz gyógyászati hatása akkor érvényesül a legjobban, ha többször rövidebb ideig tartózkodunk a vízben. A hozzáértők szerint legalább 30-40 percet kell áztatnunk magunkat, hogy a gyógyhatás kiteljesedjen.

A medencék típusai:
termálvizes medence (nyitott) hőfok: 35°C
termálvizes ülőmedence (fedett) hőfok:35°C
gyermekmedence (fedett) hőfok:32°C
élménymedence (fedett) hőfok:31°C
tanmedence (fedett) hőfok:29°C
jakuzzi (fedett) hőfok: 34°C

A siófoki Galerius Fürdőben található Dunántúl legnagyobb nyugat-európai normák szerint látogatható naturista szaunája. A 2019. szeptemberében átadott, 75 fő befogadóképességű Szauna Colosseum névre keresztelt izzasztó kabinban, professzionális szaunafelöntések látogathatóak.
Az alagsorban kapott helyet a Tengeri levegős Sókabin és a Sóbarlang, ami nemcsak hasznos, hanem gyógyulást elősegítő a sóbarlang, valamint az intenzív sóterápiát biztosító sókabin, melyekben aszmatikus és allergiás betegségben szenvedők kaphatnak terápiás kezeléseket. Aki nyugalmat, relaxációt keres, az is megtalálja számítását, köszönhetően a számos kényelmes nyugágynak, valamint a páratlan és modern megvilágítási rendszernek, amely akár az időjárás, évszakok változásait is képes fényekkel visszaadni. A sóbarlang valamint a tengeri levegős kabin külön is látogatható a natúr szaunától függetlenül.

A Balatonra érkezvén érdemes ellátogatni - időjárástól függetlenül - az élményközpontba. Hiszen kicsik és nagyok is megtalálják a nekik leginkább tetsző kikapcsolódási lehetőséget.

Bővebb információ: https://galerius-furdo.hu/

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)