Egyedülálló műsorral debütál Korda György és Balázs Klári a Budapest Parkban

Az ikonikus művész házaspár zenekarral és tánckarral adja elő a legismertebb dalait május 4-én, ráadásul olyan sztárvendégek is csatlakoznak hozzájuk a színpadon, mint Csonka András, Csordás Tibi, Puskás-Dallos Bogi és Peti, illetve Schoblocher Barbara. Bár a buli-helyszín általában az újgenerációs előadók dalaitól hangos, a házaspár valójában otthonosan mozog a fiatal művészek által uralt színpadokon.

„Amikor először hívtak meg minket a Sziget Fesztiválra, megkérdeztem Gyurit, hogy elvállaljuk-e, mire ő azt felelte: ’Tudod mit, nézzük meg!’. Azóta tizenkét alkalommal jártunk már ott” – meséli Balázs Klári, majd hozzáteszi, most is hasonlóan érzi magát, mint akkor, amikor az első Szigetes koncertjükre készültek. „Sok fiatallal fogunk találkozni a Budapest Parkban, új közönség előtt kell bizonyítanunk, nagyon izgulunk.” Korda György azt mondja, bár különleges kihívás számukra az este, mégsem aggódik. „Csodálatos művészek csatlakoznak hozzánk a színpadon, akiknek a jelenléte biztonságérzetet ad nekünk.”

Kordáék ugyanis zenekarral és tánckarral kiegészülve formabontó műsorral érkeznek a Budapest Parkba, ahol olyan ismert slágerek csendülnek majd fel, mint például a Találd ki gyorsan a gondolatom, a „Lady N”, a „Reptér” vagy a „Mamma Maria” – ráadásul ezek közül többet is áthangszereltek erre az estére. A házaspár hatalmas stábbal dolgozik együtt a stand up elemeket is tartalmazó produkción, mely több részletében is egyfajta reptéri koncepcióra épül, utalva az egyik legkedveltebb dalukra.

www.budapestpark.hu

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)