Szörny Egyetem

Eredeti cím: 
Monsters University

A 2001-es Szörny Rt. a Pixar stúdió negyedik egész estés animációs filmje volt, és bemutatásának évében a cég legsikeresebb filmjévé vált 525 millió dolláros összbevételével. A Pixar 2011-ben a Verdák második részével kaszált világszerte, ám tizenkét évvel az első epizód után mozikba kerülő Szörny Egyetem nem folytatás, hanem előzmény.

Mike Wazowski és James P. Sullivan, vagyis Sulley elválaszthatatlan jó barátok, ám ez korántsem volt mindig így. Szörnyeink még az egyetemi évek alatt ismerkedtek össze, és már az első pillanattól fogva ki nem állhatták egymást, hiszen nem is különbözhettek volna jobban mind külsejük, mind pedig jellemük alapján. A Szörny Egyetem most feltárja hőseink rejtélyes múltját, és megtudhatjuk, hogy Mike és Sulley végül hogyan léptek túl a köztük lévő ellentéteken, és milyen kalandok során váltak végül a legjobb barátokká.

• A Fungus hangját (Randall társa) adó Frank Oz (Yoda és Miss Röfi eredeti hangja, illetve A Riviéra vadorzói, az Isten nem ver Bobbal, A boldogító nem, a Fergeteges forgatás, A szajré, a Halálos temetés és egyéb nagy sikerű filmek rendezője) nyolc év szünet után tér vissza (igaz, csak hangjával) a nagyvászonra.
• A Szörny Egyetem Dan Scanlon első önálló rendezői munkája. A Pixar berkein belül Scanlont eddig csak a Matuka és az ufófény című rövidfilm társrendezőjeként ismerhettük.
• John Ratzenberger az egyetlen színész, aki az összes eddigi Pixar-filmben szinkronizált valakit. Ez most is így lesz, hiszen a Szörny Rt. után ismét ő kölcsönzi a hangját a Jetinek.
• A Szörny Egyetem zeneszerzője ismét Randy Newman, aki a Pixar-filmek zenéiért és betétdalaiért eddig két Oscar-díjat (Szörny Rt., Toy Story 3.), valamint további hat Oscar-jelölést kapott.

Bemutató: 
csü., 2013/06/27
Rendező: 
Dan Scanlon
Szereplők: 
Eredeti hangok: John Goodman, Billy Crystal, Steve Buscemi, John Ratzenberger, Kelsey Grammer, Frank Oz, Rob Riggle, Ken Jeong, J.B. Smoove, Dave Foley
Forgalmazó: 
Fórum Hungary
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)