thriller
Az üldözött
A történet a politikai thrillerek nagymesterének John le Carrénak az azonos című regényére épül. Az Üldözött feszült hangulatú, intenzív alkotás, amelyben a politikusok és bürokraták csatározásai mellett az emberi és szerelmi szálak is hangsúlyos szerepet kapnak egészen az utolsó, katartikus jelenetig. A mozi a 2014. február 7-én tragikus körülmények között elhunyt, Oscar-díjas Philip Seymour Hoffman utolsó befejezett filmje.
Az emlékek őre
A film Lois Lowry azonos című regénye alapján készült, és egy olyan látszólag utópisztikus jövőképet fest föl, ahol mindenki boldog.
A vihar magja
A Titanic és az Avatar stábja elsöprő erejű, különlegesen izgalmas katasztrófafilmet rendezett, melyben a történet a szereplők saját videófelvételeiből áll össze.
Távozz tőlem Sátán
Jerry Bruckheimer, A Karib-tenger-kalózai, a Bad Boys, a CSI és még számtalan szupersikerű film meg tévésorozat producere ezúttal egy természetfeletti thrillerben bizonyítja, hogy minden műfajból ki tudja hozni a legjobbat.
Fehér Isten
Mundruczó Kornél a filmvilág az egyik legsikeresebb magyar rendezője: a Fehér Isten az ötödik filmje, amelyet beválogatnak a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál programjába – ám a film egyúttal egy új alkotói korszak kezdete is.
Halhatatlan szeretők
Adam (Tom Hiddleston) egy visszavonultan élő vámpír, aki zenészként tengeti életét detroiti lakásában. Egy nap újra találkozik élete szerelmével, a szintén vámpír Eve-vel (Tilda Swinton), aki hátrahagyja addigi életét a marokkói Tangerben, hogy ismét Adammel legyen. A szerelmespárt váratlanul meglátogatja Eve felelőtlen és bajkeverő húga (Mia Wasikowska), aki nemcsak, hogy irritálja Adamet, de veszélybe sodorja az egyetlen embert, akivel a zenész jó kapcsolatot ápol.
Én, Frankenstein
A thriller írója és rendezője az UNDERWORLD-saga társzerzőjeként ismert Stuart Beattie, aki Kevin Grevioux képregényéből alkotta meg a futurisztikus történet akcióthriller filmadaptációját. A film normál 3D-ben és IMAX 3D-ben is látható.
Harcban élve
Jason Statham az elszánt apa, a profi ex-ügynök szerepében tér vissza a mozikba, aki most a rossz fiút alakító James Francoval néz farkasszemet. Az amerikai kisvárosi miliőben játszódó feszült hangulatú film Sylvester Stallone izgalmas forgatókönyve alapján készült, a mellékszerepekben pedig olyan tehetséges színésznők tűnnek fel, mint Winona Ryder és Kate Bosworth.
Non -Stop
A filmet Jaume Collet-Serra spanyol rendező jegyzi, akivel nem először dolgozik együtt Neeson: korábbi közös projektjük az Ismeretlen férfi. A moziban feltűnik még Julianne Moore és a Downtown Abbey sorozatból ismerős Michelle Dockery is.
Jack Ryan: Árnyékügynök
A Kenneth Branagh rendezésében készült filmben az ifjú Jack Ryan a CIA fedett analitikusaként Oroszországban dolgozik, amikor rájön, hogy egy terroristacsoport olyan támadásra készül az Egyesült Államok ellen, amellyel az ország egész gazdaságát összezúzhatja.