Gasztronómiai kalandozások, megelevenedő történelem és elsőrangú wellness Mórahalmon

A Szegedtől alig 20 km-re fekvő Mórahalom is bőven rejteget látnivalót. Ha Csongrád megyében járunk, Szeged mellett ezt a települést is érdemes felkeresni. Rétesház a gasztronómia szerelmeseinek, Ezer Év Parkja a történelem kedvelőinek, és a népszerű Szent Erzsébet fürdőkomplexum nyújtotta élmények várnak minket, ha valami változatosságra vágynánk a Szegedi Szabadtéri Játékok sokszínű kínálata előtt, után vagy mellett.

Gyógyvíz és kikapcsolódás!

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő széleskörű gyógy- és wellnessszolgáltatásaival, fedett és szabadtéri élménymedencéivel, 15 000 m2-es parkosított zöldfelületével nem csupán a gyógyulni, hanem a kikapcsolódni, pihenni, valamint a sportolni vágyók igényeit is teljes mértékben kielégíti. Sokan nem is gondolnák, hogy a helyiek már a '60-as évek óta igyekeznek kihasználni a föld mélyéről feltörő, értékes termálvizet. A nyári időszakban 21 különböző funkciójú medence is a vendégek rendelkezésére áll, télen pedig 16 medencét használhatnak. A fürdő – az országban egyedülálló módon – csaknem 11 szaunával és a hozzájuk tartozó medencetérrel is fel van szerelve.

Strandmedencék, strandszolgáltatások:

wellness medence
úszómedence
kültéri élmény- és tanmedence
kültéri gyermekpancsoló
kültéri csúszdás élménymedence
rendezvénymedence
strandröplabda pálya
játszótér
bérelhető napernyős pihenőágyak
strandeszköz kölcsönzés.
A családok nagy kedvence a csúszdás élménymedence, a gyermekpancsoló, valamint a hullámgömbbel, pezsgőágyakkal, továbbá a koktélbárral rendelkező különleges rendezvénymedence.

Mórahalom magas ásványi anyag tartalmú gyógyvízzel rendelkezik, amely kiválóan alkalmas kopásos és gyulladásos ízületi, illetve gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati megbetegedések kezelésére is. A gyógyrészlegen első alkalommal 30–50 percig lehetünk, aztán kis pihenővel egybekötve szakaszosan folytathatjuk a kúrát, előtte azonban érdemes tanácsot kérni a személyzettől.
Bővebb infó: https://erzsebetfurdo.morahalom.hu/

Rétesház

A város központjában, a Zákányszéki út 5. szám alatt találjuk Klebelsberg Kunó munkásságát a kor szellemében bemutató látogatóbarát Tájházat. Ehhez kapcsolódóan a meglévő melléképület felújításával egy, a Klebelsberg-kori Magyarország gasztronómiai különlegességét idéző réteskészítő műhelyet, valamint az épületegyüttes mögött egy szabadtéri kiállító- és fogyasztóteret alakítottak ki. A Rétesházban a tradicionális rétesek mellett különleges sütemények is kaphatók! Tökös, káposztás, sós túrós, barackos-túrós és meggyes-túrós rétest is találunk a kínálatban, a sajtos és szezámmagos sós stangliról nem is beszélve. Érdemes a városnéző elektromos kisbusszal érkezni, hogy az élmény igazán különleges legyen.

A mórahalmi Patkó Lovas Színháznak helyet adó fedett lovarda a Szegedet és Baját összekötő 55-ös főúton, Mórahalom belterülettől 600 méterre található. Parkolni az előadások helyszínén, illetve a Móradombi körúton lehet. A városközpontból az előadások napjain a Buba Busz biztosítja a kijutást. Az előadásokat a fedett lovardában tartják, ahol 324 ülőhely került kialakításra, így a földszinti mobillelátóval együtt közel 1000 fő élvezheti a színházi előadásokat.

Ezer Év Parkja – ahol megelevenedik Magyarország történelme!

A nem mindennapi szabadtéri kiállítóhely a történelmi Magyarország építészeti szimbólumait, történeti emlékeit foglalja magába kéthektáros területen, 1:25-ös méretarányú makettek formájában. A létesítmény közepén egyből a Parlament és Budai Vár "fogadja" a látogatókat. Templomok, várak, paloták, valamint kastélyok és műemlékek is láthatók a Duna és a Tisza folyását érzékeltető, a Balatont is jelző parkban.
A nevezetes épületek mellett, helyett kapott többek közt a tokaji kaszinó, az ópusztaszeri Árpád-emlékmű, a kecskeméti Katona József Színház, az Esztergomi bazilika, de a Festetics kastély és Petőfi szülőházának kicsinyített mása is. Mindezek mellett megnézhetjük többek között a szabadkai városházát, a munkácsi várat és a gyulafehérvári érseki székesegyházat. Szeged a zsinagógával és az alsóvárosi ferences templommal képviselteti magát. A páratlan interaktív időutazás során a történelmi Magyarország félszáz, 1910 előtt épült műemlékét nézhetjük meg, vagy épp fotózkodhatunk vele.

A helyszín állandó és időszaki installációkkal - gyermekek számára tablettel kibővítve - várja vendégeit, amelyek egyéni felfedezés mellett, kurátori vezetéssel is megtekinthetőek. A park teljes arculatfrissítésen ment keresztül, továbbá minden igényt kielégítő, színes múzeumpedagógiai tartalmakkal lett kibővítve a különféle szakvezetésektől kezdve a korabeli ruhák viseléséig bezáróan.
Bővebb infó: https://ezerevparkja.hu/

Cikkünk a Móra-Tourist közreműködésével jött létre.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)