Sirály-premier az Átriumban: különböző emberek egymás mellett

Negyvenkettedik alkalommal látható magyar színpadon Csehov klasszikus drámaremeke, a Sirály. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös bemutatójában Arkagyinát, a színésznőt Oszvald Marika játssza el, a premier május 31-én lesz a budai teátrumban.

Az alkotók szándéka szerint noha a színpadon megjelenő darab időtlen, az előadás kifejezetten mai nyelven szól a közönséghez (a szövegkönyv Fekete Ádám, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős dramaturghallgatójának munkája), és a produkció egyszerre lesz szórakoztató – sőt helyenként akár kifejezetten mulatságos – és gondolatgazdag: az előadás kísérletet tesz a mű mélységeinek felkutatására, illetve annak megmutatására is, hogy a Sirály éppen olyan aktuális darab ma, mint megszületése (1895), vagy akár első magyarországi kőszínházi bemutatója (1930) idején.

Az előadás zenéjét és sound designját Keresztes Gábor jegyzi, az előadás sajátos vizualitását Szalai Sára díszlete és Izsák Lili jelmezei mellett egy szobor és maszkok – Keresztes Zsófia munkái – is meghatározzák. Az előadásban Oszvald Marika, Kaszás Gergő, Porogi Ádám, Trokán Nóra, László Zsolt, Derzsi János, Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Szilágyi Csenge és Orosz Ákos játszik, és a bemutató után, júniusban is többször látható lesz az Átriumban.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)