Rekordokat döntött az egri Gárdonyi Géza Színház

Rekordszámú, 281 előadást játszott ebben az évadban az egri Gárdonyi Géza Színház, a bérletes nézők száma már 12 ezer 500 fölé emelkedett. Ennek is köszönhetően, a saját megtakarítás terhére mintegy 15 millió forintot fordíthatnak a fény- és hangtechnika megújítására. Blaskó Balázs szólt arról is, hogy a fenntartó egri önkormányzat segítségével 25 millió forintból kicserélik az egri színészház nagyon rossz állapotban lévő nyílászáróit.

Néhány hét múlva véget ér az évad, de a társulat előre dolgozik: már próbálják Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiát és a Grace és Gloria című stúdiódarabot; mindkettőt Csiszár Imre rendezésében ősztől játsszák. Jövő évadban színpadra kerül még a Dunaújvárosi Táncszínházzal közösen A cigánybáró című táncjáték, s gyerekeknek szóló változata, a Szaffi című táncmese, Shakespeare Rómeó és Júliája, valamint két musical: a Légy jó mindhalálig és a Chaplin- film alaphelyzetét feldolgozó A kölyök. A Babszem Jankó Gyermekszínházzal koprodukcióban készül A palacsintás király zenés mesejáték, valamint egy ősbemutató, a Pumukli című mesejáték. A stúdiószínpadon is lesz ősbemutató: Görgey Gábor Görgey című drámája, melyet Blaskó Balázs rendez és főszerepét Blaskó Péter játssza. Ezen kívül műsorra tűzik a Jászai Mariról szóló A megkoszorúzott című monodrámát, az Utolsók című táncjátékot, valamint egy akcióvígjátékot, a Robinson és Crusoe-t.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)