Színház

Elhozzuk olvasóinknak a legfontosabb színházi eseményeket, fesztiválokat, műfaji korlátok nélkül.

A Pesti Magyar Színház igazán szórakoztató és mesés előadást választott, és a musical közben vagy végen tényleg „riszálunk” vagyis mozgunk, korosztálytól függetlenül. A díszlet és jelmez Kovács Yvette Alida profi munkája, a zenei betétekért Szemenyei János a felelős, a fontosabb szerepekben Pásztor Ádám, Pavletits Béla, Szatmári Attila és Fillár István látható. Aki szerette az animációs filmet, akkor tudja, hogy mire számíthat.

5

A Turay Ida Színház színpadán hét remek színésznő és hat kiváló színész mesél el egy történetet úgy, hogy olykor beleremeg a szívünk, meg úgy, és ebből sokkal több van, hogy potyog a könnyünk a nevetéstől. Tanulságot is kapunk útravalóul, nem tanácsos senkit első látásra megítélni, mert nagyot tévedhetünk, az is lehet, hogy jobb, mint gondoltuk volna. A Hunyady Sándor műve alapján készült vígjátékot Topolcsányi Laura írta, zenéjét Berkes Gábor szerezte, a hangszerelés Maráth Viktor, a...

5

Az Astrum Színház első produkciója A rózsa titkai – Az igaz történet A kis herceg mögött című előadás a DÉRYNÉ Program hozzájárulásával jön létre, és november 28-án 19 órakor a Bethlen Téri Színházban. A darab Antoine de Saint-Exupéry és felesége szerelmi történetét meséli el megismerkedésüktől egészen az író haláláig, sőt még azon is túl. És egyúttal felvillantja A kis herceg ikonikus jeleneteit olyan módon, hogy rávilágít, azok milyen magánéleti aspektusokból táplálkoztak...

5

November 5-én lesz Bíró Bence első egész estés önálló darabja, a magyartenger ősbemutatója a budapesti Centrál Színházban. A nyáron felolvasószínházként debütált művet ezúttal is Alföldi Róbert rendezi, aki az előadás díszlettervezője is. A kortárs családi dráma 24 óra alatt játszódik egy balatoni nyaralóban. Egy tipikus családi ünnepet látunk nem mindennapi módon bemutatva. Sok beszélgetés a politikáról, a színházról, kevés cselekmény, öt kiló szerelem és fegyveres...

5

Ünnepségsorozattal készül Az Operaház Fantomja 900. előadására a Madách Színház. Flashmob, műveltségi vetélkedő, fotókiállítás is kíséri a jubileumi előadást. A színház hírlevelén keresztül műveltségi vetélkedőt indít, egy héten keresztül minden nap újabb kérdés érkezik. A november 11-i jubileumi előadás előtt a Tolnay Szalonban nyílik meg az a fotókiállítás, amely az elmúlt 19 évet mutatja be. A 900. előadáson váltott szereposztásban lépnek fel azok a főszereplők, akik az...

5

Szabó Máté rendezésében a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera látható a Miskolci Nemzeti Színházban. Jézus szerepében Szőcs Arturt és Börcsök Olivért, Júdásként Rózsa Krisztiánt és Polák Ferencet láthatja a közönség a Nagyszínház színpadán.

5

A darab frenetikus humora és a zenei betétek olyan könnyedséggel oldják a téma feszültségét, hogy a nézők észre sem veszik, hogy már sokkal inkább magukon nevetnek, nem pedig a darabon. Négy nő – Haumann Petra, Horváth Lili, Kisfalvi Krisztina és Oszter Alexandra – tabuk nélkül, humorral mesél-énekel a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is. A hölgyek idén vidéken is láthatóak lesznek, Zalaegerszegen például egy moziban!

5

A Vártkert Bazárban november közepén bemutatásra kerülő előadás - A padon címmel - három férfi története. Igaz történetek feldolgozására vállalkozott Tollár Mónika, aki azt mutatja meg a nézőknek, hogy milyen az apa lelke a „koraszülés” hatására…. Főszerepben: Bozsó Péter, Inotay Ákos, Zámbori Soma. A koraszülés, koraszületés százezreket érintő, aktuális társadalmi téma!

5

A szellemes címet, Kovács András Ferenc költőtől vettem kölcsön, aki Egerek könyve című művével T. S. Eliot előtt tiszteleg. Az angol költő szerint minden macska egyéniség, és „mind versbe foglalható”, magyar költőtársa pedig megmutatta, hogy az egerek jelleme, éppen így rímbe szedhető. Mikó István is oszthatta az utóbbi gondolatot, így alkotótársaival életre hívta az Egerek című musicalt. Az egértársadalom apraját-nagyját felsorakoztató előadás magával ragadó, látványos,...

4.5

20 év után ismét felcsavarják a szőnyeget, és elhozzák az amerikai életérzést, a hawaii inget, a rock and rollt, a Ki mit tud-ot és mindazt, amit a Made in Hungaria adhat nekünk. Októbertől újra műsorra tűzik a legendás musicalt a színház fiatal művészeinek közreműködésével. Egy generáció felnőtt, de a rock and roll örök! És még Jerry Lee Lewis is megjelenik!

3.666665