Macskák után Egerek musical

A szellemes címet, Kovács András Ferenc költőtől vettem kölcsön, aki Egerek könyve című művével T. S. Eliot előtt tiszteleg. Az angol költő szerint minden macska egyéniség, és „mind versbe foglalható”, magyar költőtársa pedig megmutatta, hogy az egerek jelleme, éppen így rímbe szedhető. Mikó István is oszthatta az utóbbi gondolatot, így alkotótársaival életre hívta az Egerek című musicalt. Az egértársadalom apraját-nagyját felsorakoztató előadás magával ragadó, látványos, amiben éppen úgy megtalálhatják a szívükhöz szóló dalokat a gyerekek, mint a felnőttek.

Az Egerek című musical szövegének alapjául Kovács András Ferenc Egerek könyve című műve szolgált, melynek alcíme: „nagycsaládi egerészeti verseskönyv”. Ahogy a nagy előd Eliot, úgy magyar társa is tudja, minden egér más személyiség, ráadásul az egerek, ahogy a macskák is emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, vagyis magunkat is felismerhetjük bennük. Mivel a történetek az egész családot szeretnék megszólítani, felcsendülnek színes, gyerekeknek szánt művek éppen úgy, mint a felnőtteket megszólító versek, amelyekben megjelenik az öregség, a szegénység, a magárahagyottság témája is. Lássuk, hogyan.
A függöny felgördülése után máris az egerek izgalmas és változatos világában járunk, ugyanis díszletként egy kétszintes, világossárga, lyukacsos sajt jelenik meg előttünk a színpadon. Az okos egérkékkel pedig úgy ismerkedünk meg, hogy eléneklik nekünk, mit jelent a nevünk, hogy a személyiségünkből mit fejez ki az, amit a világ felé mutatunk, illetve mások hogyan viszonyulnak hozzánk. Ettől kezdve magával sodor bennünket a lendületes tánc és ének, egymástól független, mégis kerek egészet kiadó történetet látunk, a fürge egérkék szédületes sebességgel visznek el bennünket a világ nevezetes pontjaira. A Kalózzal – Kurkó J. Kristóf remek alakítása – Spanyolországban találkozunk, de eljutunk a hideg Északra, Szervác, Pongrác, Bonifác, vagyis Kurkó J. Kristóf, Pásztor Máté, Karsai J. András, a három fehér egér vezetésével. A trió didereg, ezért úgy dönt, haladéktalanul Afrikába utazik, majd, amikor kishíján megsülnek, visszatérnek a számukra elviselhető hidegbe. Még egy kicsit Afrikánál maradva, felcsendül egy bájos bölcsődal is, amit anyukája énekel kisegerének, és ami a következő szépséges mondattal zárul: „Aludjál, csíja-csicsija, A világnak semmi híja.”
Az élet kezdete, a bölcsődal mellett megjelenik az öregség is, Cin Cao és Cung Ce a két öreg egér Kínában a Jangce partján elmélkedik az élet végességéről.
Vencibencivince, nem akármilyen példánya az egértársadalomnak, tőle „reszketett a bősz cirmosok gerince”, mások mellett megismerjük a festőművész Marcinkát, aki „tintával pacákat praccintva” készíti remekműveit, vagyis sorra bemutatkoznak a különböző történelmi korokból származó egérjellemek.

Az Egerek című musicalt Mikó István állította színpadra, a dalokat is ő komponálta, és Maráth Viktor zeneszerző hangszerelte. A mindig nagyszerű Borbély Krisztina ezúttal társrendezőként is bemutatkozik, és ahogy mindig, a remek koreográfia is az ő tehetségét dicséri. Az autentikus díszlet Darvasi Ilona, a jelmez Tóth Anita munkája.

Fotó és forrás: Turay Ida Színház

Bemutatja: 
Turay Ida Színház
Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)