Liliomfi újratöltve - musical-komédia a Madách Színházban!

Szente Vajk és Bolba Tamás Liliomfi című romantikus zenés komédiát készített, amelyet Szigligeti Ede műve nyomán írtak. A főszerepben Nagy Sándort láthatjuk, a további szerepekben Szerednyey Béla, Magyar Attila, Serbán Attila, Barabás Kiss Zoltán, Barát Attila, Jenes Kitty, Kovács Gyopár, Ladinek Judit, Dobos Judit, Tóth Angelika és Berényi Dávid lép színre. Az előadást Szente Vajk rendezte a mai trendnek megfelelően, de mégis 19. századi elemekre építve.

„Színjáték, és a szív már ég!” – mondja Liliomfi és Mariska, akik az elrendelt sorsuk ellen lázadnak azért, hogy pont azt érjék el, amit a sors elrendelt nekik. Hiszen egymásnak teremtette őket a Jóisten... – és Szilvai professzor is. Persze ők erről mit sem tudnak, ezért Liliomfi, a lánglelkű vándorszínész kockázatos játékba kezd, és boldogsága elnyeréséért ezer arccal téveszt meg mindenkit, olykor még azt is, akit a legjobban szeret.
A Liliomfi története először öltözik egy korszerű musical köntösébe, de a kor természetesen a XIX. század, a szereplők pedig a színdarabból és a Makk Károly által készített nagyszerű filmből is ismert figurák, Szellemfi, Camilla kisasszony és Kányai fogadós, vándorszínészek, balatoni vendégek, sőt a szerencsétlenül járó ifjabb Schwartz is felbukkan majd.

De Szente Vajk író és rendező Szigligeti Ede darabjában új színekre, új lehetőségekre is bukkant, amelyek korunkban érvénnyel és friss erővel szikráznak fel. Meddig megyünk el a boldogsákunkért? A szülők nemzedéke hogyan próbálja meghatározni az életünket? És vajon biztos nincs igazuk? A fiatalok irigylésre méltó elszántsággal próbálnak megtenni mindent a szerelmükért, és ebben a lelkesedésben lakozik valami egyedi és emberi, amelytől ez a történet mindannyiunk szívéhez közel áll.

Bemutatja: 
Madách Színház
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)