Indul az évad a Thália Színházban – első új bemutató a Hőstenor

Réthly Attila a színház évadnyitóján elmondta: a Boenig Boenig sikere után a színház vezetése főrendezőnek kérte fel. Kiemelte, hogy a jövőben is olyan darabokat mutatnak be, amelyek számíthatnak a közönség érdeklődésére. Ide tartoznak a világirodalom elsőrangú vígjátékai, Broadway- és West End-sikerek, a századelő jól megírt francia vígjátékai, bohózatai, kelet-közép-európai fanyarabb humorú darabok. Az évadot október 11-én Ken Ludwig A hőstenor című bohózata nyitja. Az előadásban Schell Judit, Molnár Piroska, Gubás Gabi, Szombathy Gyula, Vida Péter, Szervét Tibor, Tóth Eszter és Csányi Sándor játszik.

A clevelandi operaházban játszódó darabot a Thália Színház számára Hamvai Kornél fordította újra.
December 6-án egy cseh komédiát tűznek műsorra: Petr Zelenka Hétköznapi őrületek c. darabját Béres Attila állítja színpadra. A rendszerváltozás után Prágában játszódó lírai történet főbb szerepeiben Pindroch Csabát, Molnár Piroskát, Szombathy Gyulát és Szabó Győzőt láthatja a közönség.

Két szék között címmel 2015. február 28-án tartanak bemutatót. A múlt század elején játszódó történet Robert de Flers és Gaston Arman de Caillavet francia vígjátéka, amelyet Molnár Ferenc fordításában játszanak. A darabot Méhes László állítja színpadra.
A bemutatók sora Stephen Sondheim Félúton a fórum felé című musicaljével folytatódik. A Plautus három darabjából született művet 2015. május 9-én tűzik műsorra, szintén Réthly Attila rendezésében. A rendező elmondta: a zenés darab szabad komédiázásra ad lehetőséget.
Az évad utolsó bemutatójaként Goda Krisztina rendezésében Terrence McNally Ketten egyedül c. vígjátékát tűzik műsorra júniusban Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével. A színdarabból készült filmet Krumplirózsa címmel láthatta a közönség.

Az idei évadban a társulathoz csatlakozik Szervét Tibor és Tamási Zoltán színművész, valamint Mózes András egyetemi hallgató.

Fotó: Dudás Ernő

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)