Színház

Elhozzuk olvasóinknak a legfontosabb színházi eseményeket, fesztiválokat, műfaji korlátok nélkül.

Paolo Genovese 2016-os filmje szinte percek alatt hódította meg Európa mozijait, sőt több országban a helyi remake-jét is leforgatták. Számos változat mellett a magyar is elkészült. Most pedig végre színpadon is látható ez a furcsa, egyszerre vicces és drámai sztori. Makranczi Zalán először szerepel a színházban, partnerei Erdélyi Tímea, Nagy Sándor, Lévay Viktória, Debreczeny Csaba, Martinovics Dorina és Kolovratnik Krisztián, a rendező pedig Czukor Balázs.

5

Kero ezúttal egy broadway-i szerzőpáros, Juliana Nash és Julia Jordan által jegyzett darabot rendez. A Gyilkos Balladában egy szerelmi sokszög bontakozik ki, cseppet sem hétköznapi formában. Adott egy iszákos narrátor, aki a történetet elmeséli, számtalan helyszín és egy több évet felölelő szerelmi történet, amely gyilkosságba torkollik. Izgalmas fordulatokban, szerelemben, szenvedélyben és élő zenében nem lesz hiány.

5

A fergetegesnek ígérkező vígjáték rendezője - december 14-től látható - Valló Péter, aki – saját bevallása szerint – most rendez először bohózatot, bár Michael Frayn darabjaival már többször volt szerencséje találkozni – legutóbb a Koppenhága című színdarabot rendezte. Az előadás szereplői , Csőre Gábor, Zayzon Zsolt, Nagy Viktor, Vida Péter, Szabó Győző, Pindroch Csaba, Mózes András és Tamási Zoltán.

4

November 8-án tartják a Mi történt Vegasban c. előadás hazai ősbemutatóját a budapesti Centrál Színházban. A Broadwayn nagy sikerrel bemutatott darabban egy híres író, egy éles eszű pályakezdő újságíró és egy nehéz döntési helyzetbe kerülő főszerkesztőnő izgalmas, gondolatébresztő és humoros összecsapását követhetjük végig egy Las Vegas-i éjszakán néhány órával a leadás előtt. A fontos kérdéseket feszegető, mégis szórakoztató előadást Ujj Mészáros Károly rendezi Balsai...

4

A darab ereje abban rejlik, hogy megtalálja az utat a musicaltől idegenkedő magyar közönséghez, mert bebizonyítja: a kortárs musical színházi nyelve igenis képes társadalmi problémákra és tabukra reflektálni. A halálbüntetés végleges eltörléséhez egy 1924-ben történt brutális bűnügy bírósági tárgyalásán keresztül vezet az út. Ebben döntő szerepet játszik egy mesteri ügyvéd mesteri védőbeszéde. A szereplőgárda pedig igen sokoldalú: Végh Péter, Cseh Dávid Péter, Horváth Dániel és Kovács Máté...

4

A Love letters c. felolvasó est-sorozatban az ország legkiválóbb színészei és színésznői párban olvassák majd fel ezt a különös színművet, mely egy férfi és egy nő gyermekkortól a halálig tartó, viszontagságokkal teli kapcsolatát mutatja be a levelezésükön keresztül. A szerző, A. R. Gurney eredeti szándékai szerint: a leveleket minden alkalommal más-más színészpáros olvassa fel, így minden élmény spontán, egyszeri és megismételhetetlen lesz.

5

Salsa, szivar, szerelem, azaz a Karib-tenger pálmafákkal szegélyezett partvidéke... 1958-at írunk... a mindent átható dohány füstjének homályában a leghírhedtebb maffiavezérek tartják ellenőrzésük alatt a havannai élet minden rezdülését... Ám a Sierra Maestra hegyei között már egy új világrend vízióját festik a kubai égre a mindenre elszánt ifjú forradalmárok. A zenei betétekről Berkes Gábor gondoskodik, a rendező: Molnár László!

5

A Pesti Színház 2019-2020-as színházi évadának első bemutatója Spiró György Honderű c. komédiája a nagyszerű művészek jutalomjátékát ígéri egy kellemes színházi estén. Börcsök Enikőt - nem beszélve férfi kollégáiról - öröm nézni és hallgatni.

3

A WMN.hu-val együttműködve Csak neked mondom címmel indít 12 részes videósorozatot szeptember 2-től a Katona József Színház. A műsorban nem a szenzáció, hanem a személyesség, az emberi és szakmai kapcsolat a lényeg. A WMN kreatív stábja által fejlesztett formátum a Katona színészgárdájára épül, különlegessége, hogy két színész – egy katonás és egy általa választott nem katonás – kötetlenül beszélget egymással, kettesben. Elsőként Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs...

5

A darab Szerb Antal 1934-ben megjelent regénye, egyben a szerző legfőbb szépirodalmi alkotása alapján készült. A több nyelvre lefordított történetet a Budapesti Operettszínház legnagyobb sztárjai keltik életre. Bátky Jánost Kerényi Miklós Máté, Lord Owent Szabó P. Szilveszter alakítja. Eileen St. Claire szerepében Janza Kata, Morvinként pedig Mészáros Árpád Zsolt látható. Maloney-t Pesák Ádám, míg Lene Kretzscht Simon Panna játssza,...

5